Adele megmakacsolta magát és búcsút intett az Apple Music-tól

HusztiD 2015.11.20. 09:49 Apple Music, Egyéb, Kiemelt hírek 6 hozzászólás 614

adele-third-album-25-780x519

Nem most hallhattunk először a brit énekesnőről és az Apple kapcsolatáról, ugyanis az előző hét folyamán még arról szóltak a hírek, hogy a Spotifynak mond búcsút új albuma kapcsán. Úgy tűnik, hogy most fordult a kocka, hiszen Adele új albuma, a 25 ma mégsem jelenik meg az Apple Music kínálatában.

Az énekesnő még az előző hónap folyamán adta ki első singlejét ‘Hello’ címmel, mely azóta már több, mint 400 milliós nézettséget ért el a YouTube-on. Az idei év egyik legjobban várt albumára 2,5 millió eladott példányt jósolnak az első héten az elemzők, ugyanakkor a várakozásoknak megfelelően szintén remekelni fog a zenestreamingelő szolgáltatók kínálatában.

adele_25_by_camboheyes-d7h9xe2

A New York Times értesülései szerint Adele személyesen is benne volt a döntésben, viszont hogy miért jutott erre az elhatározásra, az nem derült ki. Vélhetően a korábban már felmerült ügy játszik közre, hiszen Adele marketingcsapata felkereste az Apple-t, hogy 30 millió dollárral szponzorálják az énekesnő turnéját, pluszban értékesítsenek fizikai CD-ket a Apple Store-okban az új albumáról. Természetesen ezt az Apple visszautasította, hiszen zene téren már rég az online világban él a társadalom. Vélhetően ez is közrejátszhatott az énekesnő döntéshozatalában.

Most viszont érdekes a helyzet, hiszen ha elvileg sem a Spotify és Apple Music kínálatában nem lesz elérhető, akkor valamelyest csökkenhet a népszerűsége az online világban. Aki fizikálisan meg akarja vásárolni a CD-t, az úgyis megfogja, viszont aki telefonjáról streamelné, annak nem lesz lehetősége, csupán akkor, ha megvásárolja digitálisan. Az sem kizárt, hogy ennek hatására feleszmélnek és pár hét avagy hónap múlva mindkét szolgáltató virtuális kínálatában is megjelenik a 25 című lemeze.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. strucc007 - 2015.11.20. 10:10

    Mint ahogy más streaming szolgáltatónál sem. De ez várható volt, így nagyságrendekkel több CD/download-ot tud eladni! És az még mindig nagyobb biz, mint a streaming. Ma én is rohanok megvenni a CD-t! ;)

  2. strucc007 - 2015.11.20. 10:15

    Amúgy Taylor Swift sem volt elérhető a Spotify-on, asszem máig nem az, mégsem csökkent a népszerűsége. Egyszerűen aki megteheti, az miért legyen annyira bolond, h a streamingelni is engedi az lemezét? Az csak az eladások rovására menne, rengetegen várták Adele új lemezét, tuti sokan meg fogják venni!! Amúgy a 2,5M csak az USA-ra van előrejelezve, az egész világon sztem 5M körül lesz az első hét eredménye.

    • HusztiD - 2015.11.20. 10:50

      Így van! TS is pont egy éve hozta meg ezt a döntését. Ám ő csak a Spotifyon nincs fent, az Apple Music megjelenésével ő volt az egyik támogatott énekesnő az Apple kínálatában.

  3. Alex - 2015.11.20. 14:03

    Megfogja? Így egybe írva?

  4. iRon242 - 2015.11.21. 09:24

    És inkább:
    …búcsút intett az Aplle Music-nek…
    vagy
    …búcsút vett az Apple Music-től…

  5. Mitula bati - 2015.11.29. 17:23

    Ki az említett nő? Soha nem hallottam.

Szólj hozzá Te is!