Hónapokon belül érkezik az Apple Watch 2

HusztiD 2015.11.16. 13:15 Apple, Apple Watch 6 db 704

Apple-Watch-2-Not-Coming-This-Year

Viszonylag izgalmasan telt az ősz, hiszen az új iPhone 6s és 6s Plus után megjelent az Apple TV, melyet az iPad Pro követett. Erre az évre már minden termékét kiadta az Apple, így nyugodtan készülhetnek a következő évre. A legutóbbi hírek a második generációs Apple Watch-ról szólnak, hiszen hónapokon belül kiadhatják.

Egy kínai forrás, az UDN szerint az almások már dolgoznak a következő okosórán, ami valamikor a következő év folyamán kerül piacra. Pontos információkkal ugyan nem szolgáltak, de kiderült, hogy a második vagy harmadik negyedévben dobhatják piacra a terméket. A szóbeszédek szerint kisebb ütemekben történik a szállítás a második negyedévben, amely alapján nem kizárt, hogy június előtt piacra kerül a második generáció.

Az Apple 2014 szeptemberében mutatta be a jelenlegi Apple Watch modelleket, melyeket idén áprilisban dobtak piacra az első körös országokban. Ez idő alatt nem módosítottak a hardveren, csupán szoftveresen, hiszen az ősz folyamán kiadták a watchOS 2-t, amely számos újdonságot hozott az órák számára. Pluszban érdemes megemlíteni, hogy kínálaton is bővítettek némiképp, hiszen a Hermés-sel való együttműködés során kiváló minőségű bőr szíjjal is megvásárolhatóak az órák.

og_guided_tours

A jelenleg piacon lévő okosórák egyik negatívuma az üzemidőre terjed ki (főleg a watchOS 2 megjelenése óta). Hogy mennyit tudnak ezen javítani, arról nem szólnak a hírek. Vélhetően minimálisan sikerül emelniük az üzemidőn, de nem nagy az esély, hogy egy olyan aksit kapjon, ami által több napig működhet egyetlen feltöltéssel.

Sajnos nálunk Magyarországon továbbra sem kapható hivatalosan az Apple Watch. Egyelőre azt sem tudni, hogy mikortól lesz elérhető, de remélhetően a második generációs órák megjelenése előtt már nálunk is kaphatóak lesznek lesz.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 6 db

  1. Popacsku - 2015.11.16. 13:25

    Ki fogja megvenni az első generációs órát, amikor küszöbön a második?
    Vicc, hogy 2014 óta még mindig csak pár ország kiváltsága a Watch.

    • HusztiD - 2015.11.16. 13:36

      A kérdés inkább az, hogy mi lesz azokkal, akik az Apple Watch Edition-re ruháztak be. Vajon egy kis ráfizetéssel beváltják, vagy ár alatt eladhatják?!

  2. Horváth Mihály - 2015.11.16. 13:39

    Az aksi tökéletes nekem 2 napig is bírja -bár nem beszélek rajta-, imkább az óra mérete rendkívül kicsi!

  3. Majkiii - 2015.11.16. 14:09

    Bárcsak egy viselhető óra lenne belőle.. Amúgy meg jól behúztatok ezzel a “pár hónap” szöveggel…..

  4. Fodor21 - 2015.11.16. 21:58

    Nekem több, mint 2 hónapja megvan. Az akkuidejével semmi gond, úgysem alszom órában, szűk 2 napot bír. A mérete, mivel vékony csuklójú vagyok, számomra tökéletes. Bár “csak” egy-egy sportra neveztünk be kevesemmel, mégiscsak azt kell mondjam, hogy több, mint amire számítottam, de ugye mindenkinek van egyéni véleménye. Kíváncsi leszek mi újítást tudnak belevinni?! Bár azt meg kell hagyni, hogy ez egy igen “felesleges vérfrissítés” ebben a kategóriában, ráadásul ilyen gyorsan….

  5. Krisz i5 - 2015.11.17. 08:36

    Ha a kínaiak tudnak róla, akkor már a másolás is elkezdődött.:) Szerintem is felesleges ilyen gyorsan frissíteni, a piac még az I. befogadására sincs felkészülve.

Szólj hozzá Te is!