Szétszedték az új iPad Pro-t

HusztiD 2015.11.12. 08:54 Apple, iPad 0 db 588

screen-shot-2015-11-11-at-6-27-55-pm

Az iPad Pro megjelenésével várható volt, hogy felbukkan az iFixit csapata, hiszen szokásukhoz híven, minden újonnan megjelent tech terméket szétszerelnek. Ezúttal a frissen megjelent iPad Pro került sorra, ami gyakorlatilag egy óriási iPad, így mindenki jogosan hinné, hogy hasonló a belső felépítése és szétszerelési folyamata a korábbi modellekéhez képest. Ám ez nem teljesen így van, hiszen az Apple mérnökei változtattak a dolgokon.

A tablet felnyitásakor az első furcsa dolog, amivel találkoztak, hogy a kijelző a középen található alaplaphoz van csatlakoztatva, nem pedig a felső szélhez közeli ponton. Ez kicsit időigényesebbé teszi a felnyitást, de semmiképpen sem lehetetlen. Magát az alaplapot ezúttal lefedték, így amennyiben az cserére szorul, azelőtt neki kell állni csavarozni. Miután megtörtént, könnyen hozzáférhető az alaplap, azonban ezzel együtt felszabadul a Lightning port is, hiszen hozzá van forrasztva a lapkészlethez.

Végül az iFixit értékelte az iPad Pro szerelhetőségét, ahol csupán 3 pontot kapott, ami még a nehezen szerelhető kategóriát jelenti. Egyedüli pozitívumként az akkumulátort hozták fel, hiszen az nincs az alaplaphoz forrasztva, így könnyen cserélhető. Semlegesként hozták fel a Smart Connector-t, hiszen azt lehetetlen cserélni, de ugyanakkor nem tartalmaz mozgó alkatrészeket, így elvileg nem kellene meghibásodnia. További semlegesként említik a kijelzőt, hiszen az LCD és az üveget egyberagasztották. Ennek van jó és negatív oldala is, de kicsivel megkönnyíti a tablet felnyitási folyamatát.

Negatívként pedig pont az egybe ragasztott előlapi panelt hozták fel az egyik példának, hiszen ez jócskán megdobja a költséget, amennyiben meghibásodik, ugyanakkor a táblagép szerelésekor könnyen megsérülhet az LCD panel. További kellemetlenségeket tudnak okozni a ragasztóanyagok, ami által az iPad javítása sokkal macerásabb.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!