Megjelent az iOS 9.2 és OS X 10.11.2 második bétája

HusztiD 2015.11.03. 20:18 Apple, iOS 0 db 609

ios_9_ipad_iphone

Egy héttel az előző kiadások után az Apple elérhetővé tette az új operációs rendszereinek legfrissebb bétaverziójukat. Egészen pontosan az iOS 9.2 és OS X 10.11.2 második bétáját, ami mellét megkaptuk a múlthéten megjelent Apple TV számára a tvOS 9.1 első bétáját.

Az iOS 9.2 legújabb kiadásában csiszoltak a Safarin, ami mellett további javulásokat eszközöltek az Apple fejlesztői, mint például a zenék szinkronizálását az Apple Watch-ra, vagy egy iCloud Keychain-t érintő bugot. OS X kapcsán pedig a fő irányzat továbbra is a grafikai teljesítményre, WiFi-re, USB-re, Spotlight keresőre és a Mail, Jegyzetek és Naptár alkalmazásra terjedt ki.

A tvOS 9.1 első bétája a negyedik generációs Apple TV-hez érhető el, egyelőre viszont csupán kisebb hálózati és görgetési tweak-keket javítottak benne. A tvOS béták frissítése egyébként sokkal macerásabb, mint az iOS vagy OS X telepítése. Az Apple TV-t csatlakoztatni kell a géphez egy USB-C – USB-A kábellel, majd a szoftvert az iTunes által kell rá letölteni, illetve ugyanezen szoftverrel lehet telepíteni.

A frissítések a szokásos módon érhetőek el. Fejlesztők számára az Apple Developer Centerből, ugyanakkor a béta programban résztvevők is frissíthetnek over-the-air módszerrel, illetve az OS X kapcsán a Mac App Store-ból.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!