Újabb katasztrofális hétvégét élt túl a Steve Jobs film

HusztiD 2015.11.02. 17:30 Egyéb, Kiemelt hírek, Steve Jobs 6 hozzászólás 408

michael-fassbender-as-steve-jobs

Az előző hét folyamán már ugyan beszámoltunk, hogy bukás körüli állapotban van az Aaron Sorkin és Danny Boyle párosának új filmje, azonban most úgy tűnik, hogy tovább fokozódik a történet. Mint azt már megtudhattuk, október kilencedikén négy moziban került bemutatásra a film, ahol összesen 520 ezer dollár bevételt produkált. Két héttel később nemzetközileg is elkezdték vetíteni, azonban csupán 7,3 millió dollárt hozott a Universal Pictures konyhájára.

Most, hogy eltelt egy újabb hét, nincs ok az örömködésre. A második hétvégén sokat csökkent a film népszerűsége, ami által már csak 2,58 millió dollár bevételt produkált. Eddig teljes bukás elé néz a film, hiszen már az első héten jóval elmaradt a várt pénzmennyiségtől. Vélhetően Sorkin és Boyle párosa nem készít több Steve Jobs-ról szóló filmet (pedig milyen jó lett volna, ha kaphattunk volna egy Steve Jobs 2: Think Different produkciót).

Egyébként a legutóbbi hétvége folyamán átlagosan 1035 dollár bevétel folyt be a mozikba. Hasonlításképp ez csupán a töredéke az október elejei nyitóhétvégének, ahol 130 ezerre növekedett ez a szám, amivel Danny Boyle egyéni rekordot ért el.

Sok elképzelés született már, hogy miért nem sikeres a Steve Jobs produkció, de vélhetően azért, mivel egy eléggé réteg filmről beszélünk, ami nem fog minden egyes embert érdekelni.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. iMonster - 2015.11.02. 17:32

    Várható volt…

  2. iRon242 - 2015.11.02. 17:45

    Vagy azért nem sikeres, mert xar :-P

  3. Krisz i5 - 2015.11.02. 17:51

    Honnan tudod h szar, ha se te, se az ismerőseid nem látták?

  4. Dr. Csok - 2015.11.03. 02:13

    Miert? Lehet szar.

  5. Pal007 - 2015.11.03. 06:57

    Azért nem nézik, mert maga a jelenlegi Apple vezetés és család állítja, hogy nem a valóságnak megfelellő a jellemábrázolás.
    Nos életrajzi filmet úgy nem igen néz az ember, hogy ott motoszkál a kétely: “nem is ilyen volt??…”

    Én ezek miatt fogom csak szimplán torrentezni. Max.

  6. strucc007 - 2015.11.03. 08:31

    Nekem az előző Jobs-os film volt A Jobs film. És ezzel szerintem nagyon sokan így vannak!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.