Ilyen alkatrészekből állhat a majdani Apple Car

HusztiD 2015.10.28. 15:51 Apple, Egyéb 0 db 425

apple-car

Egyelőre semmilyen biztos dolgot nem tudunk a régóta pletykált Apple Car-ról, de ennek ellenére mostanában egyre többet hallhatunk róla. Legutóbb például Tim Cook terelte le a szót egy interjúban, de egy másikból a Ferrari elnöke kifejtette saját véleményét a projekttel kapcsolatosan. Sőt, a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk elmondta, hogy egy elektromos autó megtervezése és tényleges kivitelezése merőben eltér egymástól.

Legutóbb a Re/code hallatott magáról, akik összerakták, hogy az Apple milyen alkatrészeket használhat a szóban lévő autóról. Érdemes tudni, hogy a felsorolt cégek közül egyik sem adott megerősítést, illetve az Apple sem adott még szót a projekttel kapcsolatosan. Ezek inkább érdekességek, mintsem csupasz tények.

A kocsi külső alkatrészeit öt vállalat gyárthatja: Roush, Delphi, Edison2, Atieva és Renovo Motors. A felsoroltak közül a Roush-nak már van tapasztalata a témában, ugyanis már a Google-lel is együttműködtek az önvezetésre képes autó kapcsán.

icar-main-655x300

A belső részeket, amelyek az önvezetéshez kapcsolatosak, ott a Continental, Bosch és Frimo állhat sorban az Apple megbízatásaiért. A Bosch neve már ismerős lehet a Tesla kapcsán, hiszen az ő nevükhöz fűződik az automata funkció, illetve a szóbeszédek szerint egy saját önvezetésre képes rendszeren dolgoznak.

Az autó processzorát pedig az Nvidia, Qualcomm, Mediatek vagy Samsung gyárthatja. A Qualcomm már régóta együttműködik az Apple-lel, hiszen az ők chipjei találhatóak meg az iPhone készülékekben, ugyanakkor a Samsung sem idegen, hiszen már évek óta ők gyártják az iOS eszközökben található processzorok egy részét. Illetve olyan egységet kell gyártatnia partnereivel az Apple-nek, amely egyszerre több, akár 12 kamera képének feldolgozására képes.

A korábbi pletykák szerint leghamarabb 2020-ban mutatkozhat be az almás jármű. Természetesen sok idő van addig, bármi megváltozhat, de egy szinte biztos: javarészt csak pletykákat fogunk hallani a Project Titan-t illetően.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!