50 millió iPhone-t értékesítettek az elmúlt három hónapban

HusztiD 2015.10.23. 10:30 Apple, iPhone 5 hozzászólás 355

browse-mq-iphone-6s-available

Mint azt már tudhatjuk, magyar idő szerint jövőhét kedden, az esti órákban tartja meg a 2015 Q4 pénzügyi konferenciáját az Apple. Ennek kapcsán több elemző is ringbe szállt, hiszen egy tucat beszámoló érkezett, hogy mégis hány darab iPhone készüléket adhatott el az almás vállalat a júliustól szeptemberig terjedő időszakban.

A mostani felmérések érdekessége, hogy nem csupán a legutóbbi, hanem a következő, tehát az októbertől decemberig terjedő időszakot is megtippelték. A Jefferies szakértője volt a legpesszimistább, aki úgy gondolta, hogy az Apple legutóbb 45 millió iPhone-t adott el, míg a következő három hónap folyamán 75,5-öt szállíthatnak le világszerte. A legpozitívabb előrejelzés pedig a Deutsche Bank hozzáértőitől érkezett, akik úgy saccolták, hogy a harmadik negyedévben 51,1 millió készüléket, míg december végéig 75,75-öt adnak el az almások.

A szakértők zöme ezek között tippelt, amit ha átlagolunk, akkor 48,7 milliós szám jön ki. Ha hasonló eredményeket produkál az Apple, akkor ez az összeg 24 százalékos növekedésnek fog megfelelni. Ha pedig az utolsó negyedévet vizsgáljuk, akkor ott 77,7 millió telefont tippeltek, ami csupán 4 százalékos növekedésnek lesz betudható.

Szerencsére már nem kell sokat várnunk, hiszen kedd este minden kiderül!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Koroncz János - 2015.10.23. 14:25

    6-pluszom volt most 2-hete 6S-pluszom van,nagyon édelül müködik,de még mindig nem sztereó a külsö hangszoró és még mindig nem hallanak zavaros a külsö hangszoró ha kihangosítom,majd talán 1- év múlva ha jön a 7C 7 7 plus

  2. Patrick - 2015.10.23. 14:30

    Miből gondolod hogy jönni fog 7C? Erre szinte semmi esély.

  3. Koroncz János - 2015.10.23. 16:21

    Az 5S nagyság kellene 4,7 zoll itt németbe sokaknak, meglátod jönni fog !!

  4. Limpii - 2015.10.23. 20:59

    5s 4″ nem pedig 4,7!

  5. Istvan - 2015.10.25. 08:56

    5s-volt, most 6s-hasznalok! Nekem bejott. Varom a 7s.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.