Mossberg: nem szerepel a filmben az a Steve Jobs, akit én ismertem

HusztiD 2015.10.22. 15:54 Apple, Kiemelt hírek, Steve Jobs 0 db 390

522219104_932cbd1754_o-780x526

A tech újságíró, Walt Mossberg megnézte a két hete mozikban debütált Steve Jobs filmet, ám nem volt tőle elragadtatva, hiszen szinte egyetlen egy kedves szava sincs a filmről. Steve halála előtt 14 évig ismerte az egykori vezérigazgatót, ugyanakkor számos alkalma volt találkoznia és beszélgetnie, de legfőképp interjúkat készített vele. Úgy tűnik, hogy az Aaron Sorkin által írt film rosszul ábrázolja az Apple egykori társalapítóját.

Mr. Sorkinnal ellentétben én 14 éven át ismertem az igazi Steve Jobsot – a legproduktívabb és legsikeresebb 14 évében egész karrierje során. Több tucat órát beszéltem vele privátban ezalatt az évek alatt, többször készítettem vele interjút a színpadon a tech konferenciákon, amiket én rendeztem. A Sorkin által ábrázolt Steve Jobs nem az az ember, akit én megismertem.

SteveJobsCloseUp

Walt még ennél is tovább ment, hiszen önkényesnek és túlzónak nevezte, ahogyan Steve-et ábrázolták karrierjében és magánéletében. Többek között fiatal korában mutatják be, amikor még nem volt annyi tapasztalata, mint a későbbiekben. Az újságírót kissé sokkolta, hogy milyen fókuszt kapott Jobs és Lisa története, ahol a vezérigazgató túlságosan tagadta lányát.

A kedvezőtlen Steve Jobs képalkotás után azt is elmondta, hogy számos dolgot csupán Sorkinék találtak ki. Mi több, a végfőcím után látható a felirat, hogy egyes jelenetek csupán kitalációk.

Mr. Jobs bizalmasai elmondták, hogy sosem tartott komoly beszélgetéseket régi munkatársakkal és ellenségekkel azelőtt, mielőtt felment volna a színpadra: ő intenzíven összpontosított az előadásra. Az egyik korai kollégája, Joanna Hoffman már rég nem dolgozott az Apple-nél, mikor Steve visszatért az iMac debütálásakor, ellentétben azzal, amit a filmben láthatunk.

stevejobsmac1

Mossberg szerint Sorkin hagyta, hogy az egész film a Walter Isaacson által írt Steve Jobs életrajzi könyvön alapuljon. Ennek köszönhetően a film igazán szegényes a Steve Jobs ábrázolásában, többek között azt sem tudjuk meg, hogy miért dicsőítik az emberek annyira az egykori vezérigazgatót. A film véget ér, mikor Jobs felkészül az iMac 1998-as iMac bemutatására, azonban az ezt követő 13 évet kihagyták, amikor azzá a vállalattá tette az Apple-t, amit ma ismerhetünk.

Nem csak Walt Mossberg az egyetlen, akinek nem tetszett a film, hiszen a premier előtt már több mindent megtudhattunk a Steve-hez közelállóktól. Tim Cook opportunistának nevezte a filmet és annak az egész stábját, majd egykori felesége, Laurene is mindent megtett annak érdekében, hogy ne készüljön el a film. Ezek után az Apple kiadott egy belsős videófelvételt, melyből Steve jó oldalát ismerhettük meg, majd legutóbb Steve Wozniak nyilatkozott a film kapcsán.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!