Tim Cook beszélt az innovációról, az Apple TV-ről és az Apple Music-ról

HusztiD 2015.10.20. 12:10 Apple, Apple Music, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 300

screen-shot-2015-10-19-at-11-38-02-pm

A tegnap késő esti órák folyamán Tim Cook a Wall Street Journal Digital Live konferencián adott interjút, melyből nagyon érdekes dolgok derültek ki. A színpadon töltött idő alatt a vezérigazgató az iPhone-tól kezdve az Apple Watch-cson át az Apple Music szolgáltatásig mindenről beszélt.

A kérdezz-felelek során az Apple Watch eladásairól kérdezték Tim-et, aki szokás szerint nem mondott el pontos adatokat.

Nem áruljuk el a hivatalos számokat. Ez egy bizalmas információ, nem szeretném segíteni a versenyzőket. Az első negyedévben rengeteg készüléket szállítottunk le, majd a másodikban jóval többet. Úgy hiszem, hogy ebben a negyedévben még ennél is többet fogunk eladni.

Az okosóra jövőjét megjósolva Tim Cook elmondta, hogy valószínűleg az egészség terén lesz az óra legnagyobb potenciálja, hiszen szavaiból kiderült, hogy a felhasználóik szeretik az egészségügyi és fitnesz vonatkozását az órának.

Érkezett egy olyan kérdés, hogy lesz-e a jövőben olyan óra, melynek nem lesz szüksége egy iPhone-ra. Erre sajnos egy tipikus választ kaptunk, hiszen Tim ezt nem szeretné elárulni.

apple-watch-trio-new

Az iPhone téma kapcsán felmerült, hogy az Apple hogy tudja  felgyorsítani innovációt, illetve úgy tűnik, hogy emiatt lassan el kell hanyagolniuk az S szériát, ha többet akarnak. Cook erre annyit mondott, hogy az iPhone 6s-ben annyi innováció van, mint az előtte megjelent iPhone 6-ban és az Apple minden évben érzi az innováció késztetését.

A téma kitért az Apple Music-ra is, ahol a vezérigazgató kijelentette, hogy 6,5 millió előfizetőjük van, mellettük 8,5 millió olyan felhasználó, akik a próbaidőszakot veszik igénybe. Viszonyításképpen a Spotify-nak 20 millió előfizetője van, amitől ugyan elmaradnak az almások, azonban ha azt nézzük, hogy nemrég indult, az némi bizakodásra adhat okot.

Az interjú során felmerült az Apple TV is, melyre Tim annyit mondott, hogy már a jövő héttől megvásárolható. Az előrendelések 26-tól, hétfőtől kezdődnek, míg a kiszállítás ugyanezen hét második felére várható. Az Apple első számú embere megjegyezte, hogy a jelenlegi televíziós ipar szörnyű, továbbá kifejtette, hogy modernizálásra van szüksége, aminek első lépését az Apple tette meg.

1435697293_Apple-Music

Szóba jött a régóta pletyka tárgyát képző Apple Car, miszerint az évtized végére elkészülnek vele. Cook nem ment bele a témába, inkább a jelenlegi CarPlay platformra helyezte a hangsúlyt.

Amikor egy autóra nézek, akkor látom, hogy a szoftver fontos részévé válik az autóknak a közeljövőben. Látod, hogy az automata vezetés sokkal fontosabbá válik. Úgy tűnik, hogy lesz egy masszív változás az autóiparban. Szeretnénk, ha az emberek megtapasztalnák az iPhone adta élményeket a kocsijukban. Sok dologra figyelnek az emberek. A mi célunk lecsökkenti ezt a listát. Meglátjuk, hogy mit csinálunk a jövőben. Úgy hiszen, hogy az ipar egy masszív változáson fog átesni, mintsem evolúcióson.

Az interjú során megkérdezték a vezérigazgatót az adatvédelemről, illetve az Apple kapcsolatát a kormánnyal. Cook elmagyarázta, hogy az Apple nem fog kompromisszumokat kötni a felhasználói élmény kapcsán. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a vállalat erősen elkötelezett az adatvédelmi tartalmakat illetően, amikor olyan funkciókat jönnek szóba, mint a helymeghatározás.

Nem kötünk kompromisszumot a felhasználói élményt illetően. A mi látáspontunk, hogy mindkét dolgot megkaphatod. Úgy hisszük, hogy a titkosítás alapkövetelmény a mai világban. Nincs egyetlen hátsó ajtó sem. Nem tarthatsz kizárólag egy hátsó ajtót a jó fiúk számára. Minden hátsó ajtó egy lehetőség a rossz fiúk számára amit ki tudnak használni. Senkinek sem kell döntenie az adatvédelem vagy a biztonsága között. Okosnak kell lennünk, hogy mindkettőt megcsináljuk.

screen-shot-2015-06-08-at-1.42.15-pm.png-e1440413077994

A végső téma az Apple szerepét érintette a közéletben. Tim beszélt a vállalat szerepéről a környezetben, emberi jogokkal, illetve az oktatással kapcsolatosan.

Mi egy globális vállalat vagyunk, így azt hiszem felelősség van rajtunk, hogy nagyszerű polgárok legyünk a magánéletben. Minden generáció küzd az emberek megfelelő kezelésével, a megfelelő tisztelettel. Úgy hiszem ez bizarr. Láttam ezt, ahogyan felnövök, látom ma is. Szeretek segíteni, hogy át tudjuk rúgni a labdát a másik vonalon túlra. Úgy hiszem, hogy a világ egy sokkal jobb hely lenne, ha minden emberrel megfelelően bánnánk és az alapvető tiszteletet adnánk meg nekik. Ezt akarjuk visszaadni. A mi kultúránk, hogy egy jobb helyet hagyjunk magunk után, mint amilyenben megkaptuk.

Cook felhozta Steve Jobs-ot is, mint fő inspirációt.

Steve létrehozta az Apple-t hogy megváltoztassa a világot. Ez volt az ő eszméje. Mindenki számára technológiát adni és képessé tenni mindenkit, hogy használják. Még mindig ez hajt minket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!