64 milliárd forintot fizethet a WARF számára az Apple

HusztiD 2015.10.19. 13:28 Apple, Egyéb, iPhone 1 db 244

a7

Az előző hét folyamán számoltunk be, hogy az Apple közel 250 milliárd forintnak megfelelő kártérítésre számíthat, ugyanis megszegték a Wisconsini Egyetem egyik szabadalmát. Az A7, A8 és A8X processzorokban alkalmazott technológiát jogosulatlanul használták, amiért a Wisconsin Alumni Research Foundation beperelte őket. Jelenleg úgy tűnik, hogy a vártnál sokkal kevesebbet kell az Apple-nek fizetnie.

A Reuters legfrissebb információi szerint a bíróság hosszas mérlegelés után 234 millió dolláros (közel 65 milliárd forint) kártérítésre ítélte az almás vállalatot. Előző héten még 862 milliós összegről szóltak a hírek, azonban William Conley kerültei bíró szerint az Apple nem tudatosan sértette meg a szabadalmat, ezért csupán harmadannyit kell fizetniük.

Az Apple szóvivője azt állította, hogy fellebbeznek a döntéssel kapcsolatosan. 2008-ban a WARF az Intelt perelte be ugyanezért a szabadalomsértésért. A két félnek végül sikerül 110 millió dollárban megállapodnia. Az almások úgy hiszik, hogy ők még ennél is kevesebbel tartoznak az egyetem számára. Sőt, a kaliforniaiak azt mondják, hogy eladott készülékenként 7 cent járna a sértett fél számára, miközben a WARF 2,74 dollárt követel minden eladott iPhone és iPad után, melyben a szóban forgó processzorok lakoznak.

Hogy végül mi lesz az ügy kimenetele, azt hamarosan megtudjuk. Viszont érdemes vigyáznia az Apple-nek, ugyanis a WARF nemrégiben újra perelt az A9 és A9x processzorok kapcsán.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Alex - 2015.10.19. 15:04

    Harmadannyi?
    3,68376068376

Szólj hozzá Te is!