Kameratesztben alulmaradt az iPhone 6s

HusztiD 2015.10.16. 17:30 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 2 hozzászólás 1 265

iphone6scam

A DxOMark csapata készített egy tesztet, amelyből kiderült, hogy az iPhone 6s és 6s Plusban lévő kamera mégsem annyira jó, mint ahogyan azt hinnénk. A szakérők szerint nem nagy lépes az iPhone 6 és 6 Plus készülékekhez képest, mivel szerintük nem hogy jobb, de egy parányival gyengébben szerepeltek az új telefonokban lévő szenzorok.

Az Apple ezúttal egy kicsikét másképp állt a dolgokhoz, mint korábban, hiszen idén többek között a felbontásra mentek rá. Az új telefonok 50 százalékkal több pixelt képesek megjeleníteni, ami által magasabb felbontású képeket készíthetünk úgy, hogy nem romlik a képek minősége. Ebből a szempontból az Apple elérte a célját. A DxOMark csapata szerint az exponálással, a fehéregyensúllyal és a részletekkel nincs gond, ha fényes körülmények között készítünk képeket. Mi több, az autófókusz és stabilizáció is kiemelkedő videózásnál, de ez is csak fényes nappal mutatkozik meg igazán. Az iPhone 6s gyenge pontja az alacsony fényviszonyoknál jön igazán elő, ugyanis ekkor észrevehető zajok  és sárgulások láthatóak a felvételeken.

scores

Végül rangsorolták a telefonokat, ahol az iPhone 6s úgyszintén 82 pontot ért el, mint a tavaly megjelent iPhone 6. Mire elég ez a pontszám? Egy közepes osztályzatra, amivel képes volt megelőzni a Samsung Galaxy S5, Sony Xperia Z3 és Google Nexus 6 készülékeket, azonban alulmaradt a Sony Xperia Z5-től, ami 87 pontot kapott, a Galaxy S6 Edge-től és a Google Nexus 6P-től.

A DxOMark szerint az új iPhone modellek ugyan nem vezetik a piacot a kamera teljesítményét illetően, de ettől függetlenül nagyon jó kamerával rendelkezik, ami a megfelelő fényviszonyok mellett nagyon jó képeket csinál. Ijedtségre persze nincs ok, hiszen minimálisan marad alul a többi készülékkel szemben, de ha visszaemlékeztek a múltheti cikkünkre, akkor abból kiderült, hogy egy Nikon DSLR kameránál is szebb felvételeket készítenek az új iPhone készülékek, ami mindenféleképpen nagy dolognak számít.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Color - 2015.10.16. 21:12

    Igaz! Gyengébb fényviszonyoknál az iphone 3gs jobb!

  2. Lalo - 2015.10.19. 17:01

    Hogy működik a kép a képben funkció az iPhone 6 plus-ban?

Szólj hozzá Te is!