67 éves korában hunyt el az Apple legnagyobb rajongója

HusztiD 2015.10.16. 16:00 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 423

114508602

Gary Allen neve ismerősen hangozhat számotokra, ha olvastátok korábbi blogbejegyzéseit az ifoAppleStore oldalon. Amennyiben nem ismernétek, akkor azt érdemes róla tudni, hogy ő volt az Apple egyik legnagyobb fanatikusa, hiszen az utóbbi évek során több tucat Apple Store-t sikerült meglátogatnia.

Allen blogján számos információt olvashattunk az almás üzletekkel kapcsolatban, hiszen a legutolsó részletekig mindent tudott róluk. Élete során összesen 140 Apple Store megnyitón volt világszerte, sokszor pedig olyan információkkal szolgált, amiről más még nem tudott. Allen az évek során többször is sorban állt a megnyitókon, ahol hozzá hasonlóan több fanatikust ismert meg.

Halála kapcsán felszólalt testvére, Jim aki elmondta hogy Allen nagyon szeretett utazni, hiszen világszerte mindenhol barátokra tett szert. Blogjára 2015 március óta nem írt bejegyzést, ami azért volt, mert agydaganattal diagnosztizálták. Ekkortájt Allen inkább a családjára és barátaira fordította minden idejét, hiszen nem akarta, hogy aggódjanak érte. Gray Allen múlt hét vasárnap, 67 éves korában hunyt el.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. S - 2015.10.16. 17:44

    :(

  2. kukcsi - 2015.10.16. 22:53

    R.I.P

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.