Részvényösztönző programot indított az Apple

HusztiD 2015.10.15. 17:30 Apple, Kiemelt hírek, Tim Cook 0 db 167

cookfortune1

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook emailben tájékoztatta az összes alkalmazottat, hogy mostantól egy új, részvényösztönző programot indítanak. Eddig csupán az Apple vezetői, illetve a magasabb beosztású alkalmazottai kaphattak részvényeket a vállalattól, azonban más dolgozók nem. Tim számára 2011-ben egymillió részvényt ajánlottak fel, abban az esetben, ha 2021-ig az Apple-nél marad és továbbra is jól teljesít a vállalat.

A legutóbbi programjuk abban különbözik, hogy most már bármelyik dolgozó kaphat részvényt a vállalattól, mint például az eladók és az AppleCare-esek. Az ugyan nem derült ki, hogy mihez kötik ezeket, de vélhetően azok a munkatársak részesülnek ilyen juttatásban, akik jól teljesítenek, illetve már huzamosabb ideje az Apple-nél dolgoznak. Nyilvánvalóan az új program célja, hogy kellő motivációt adjanak, ami által nagyobb teljesítményt nyújtanak az almás dolgozók.

Korábban ugyan volt egy hasonló kezdeményezés, de az annyiban volt másabb, hogy az alkalmazottak piaci ár alatt vásárolhattak részvényeket. Az aktuális hírek szerint egyelőre 1000 és 2000 dollár közötti értékben kezdtek részvényeket osztogatni néhány dolgozó számára.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!