Nagy hibát vétett az Apple a Magic Mouse kapcsán

HusztiD 2015.10.15. 16:00 Apple, Egyéb 8 hozzászólás 4 184

magic-mouse-2

Az Apple kedd délután frissítette az iMac családot, melyhez 3 újragondolt kiegészítőt is kaptunk, mint például a Magic Mouse 2. A DetroitBORG-nak lehetősége volt kipróbálnia az újonnan megjelent almás egeret, melyről csináltak egy öt perces videót és elmondták annak a legfőbb tulajdonságait.

Túl sok említésre méltó változás nincs a korábbi modellhez képest, csupán annyi, hogy az Apple elhagyta az elemes megoldást, hiszen az új periféria már beépített akkumulátorral rendelkezik. És itt jön a termék egyedüli negatív pontja, ugyanis a mérnökök az egér aljára rakták a Lightning portot, amin keresztül tölthetjük. Sajnos emiatt áldozatot kell hoznia a felhasználónak, hiszen töltéskor egyáltalán nem használható a Magic Mouse 2. Viszonylag jó hír, hogy 2 percnyi töltéssel 9 órányi használatot érhetünk el, két óra alatt pedig teljesen feltöltődik, ami által egy hónapig nyüstölhetjük.

A kérdés adott. Nagy hibát vétettek az Apple mérnökei? Abból a szempontból igen, hogy a készülék aljára helyezték a Lightning csatlakozót, ami által töltéskor használhatatlanná válik az egér. Viszont a gyors töltődésért és az egy hónapos üzemidőért mindenféleképpen jár egy plusz pont.

Aki az új iMac modellek egyikét vásárolja, az már az új egeret kapja, viszont aki külön szeretné beszerezni, az 27 990 forintos áron teheti meg egyenesen az Apple-től.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Krisz i5 - 2015.10.15. 16:50

    Töltés közben az elektromos fogkefémet sem használom. Ez nem dráma.

  2. Sulfur - 2015.10.15. 18:13

    Valahogy csak túlélem ezt a traumát,nehéz lesz,de tudom,hogy sikerül.

  3. iRon242 - 2015.10.15. 18:21

    Max. pisilek egyet, és dolgozhatok újabb 8 órát – azért nem 9-et, mert gyorsan pisilek :-)

  4. Dr. Csok - 2015.10.15. 23:46

    Ekkora szarvashibat… El lehet nezni, de azert ez durva baki

  5. Pingvin - 2015.10.16. 06:34

    Vagy igen egyszerűen kiadnak hozzá egy dokkolót. Ez elég sok gyártó megtette már előttük. Ezek a termékek is népszerűek voltak és senkinek sem volt baja azzal, hogy töltés közben nem lehetett használni.

  6. Joci - 2015.10.16. 16:52

    Ez szerintem simán a design miatt lett így megoldva. Gyönyörű kis cucc, hülyén nézne ki az oldalán egy lightning csatlakozóval… 2perc töltéssel le lehet dolgozni egy teljes munkanapot. Akinek ez hiba az magában keresse inkább a hibát

  7. Joxy - 2015.10.19. 10:43

    Joci, pontosan így gondolom én is…

  8. Gattyán - 2021.07.16. 12:55

    Szerintem pedig monnyon le a mousz kettő, me’ a mousz 1 batteri vörzsön imho nehezebb, jobb és am is óccsóbb!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.