Chipgate – újabb botrány az iPhone körül?!

HusztiD 2015.10.08. 16:03 Apple, iPhone 10 hozzászólás 2 060

tsmc-vs-samsung-iphone-6s

Csupán két hete jelentek meg az Apple legújabb okostelefonjai, az iPhone 6s és 6s Plus, azonban több panaszt olvashattunk róluk. Eddig úgy nézett ki, hogy csupán pár embert érintenek az akkori problémák, azonban most újabb botrány ütötte fel a fejét. Mint korábban kiderült, két különböző processzort található az almások új készülékében: egy TSMC által gyártott 16 nanométeres A9-es chip, és egy 14-es Samsung.

Az alábbi videókban összehasonlították a TSMC és Samsung egységeivel szerelt telefonokat. Elvileg nagy különbségnek nem szabadna lennie, azonban a felmérések mást bizonyítanak. A Samsung által gyártott processzor a Geekbench alapján egy hajszálnyival gyengébben teljesít – már ha a többmagos teszteket nézzük. Ez még nem is lenne egetverő probléma, hiszen csupán 55 pontról beszélünk. A baj ott kezdődik, hogy a Samsung chipekkel szerelt iPhone 6s gyorsabban merül.

Az első videóban mindkét telefon százszázalékosan volt feltöltve, s hasonló beállítások mellet használták. Fél órányi time lapse felvétel, majd 10 percnyi 4K videózás után az iMovie-val izzasztották meg az új telefonokat, amit végül egy benchmark teszttel zártak. A TSMC processzorával szerelt készülék töltöttsége 62 százalékon állt meg, miközben a másik 55-re csökkent. Ebben az esetben 7 százalékos különbségről beszélünk, ami számottevő különbségnek számít. Ha újra megismételnék a teszteket, akkor már 14 százalékos differencia lenne a két modell között. Ez pont arra elegendő, hogy a telefon ne húzza ki a nap végéig, vagy csak akkor, ha Low Power módba rakjuk.

A második videóban is hasonlóakat mértek, azonban nem árt figyelmen kívül hagyni, hogy a Samsung processzora valamivel jobban melegszik. Talán ez lehetett a baj a múltkori esetnél, amikor egy felhasználó arra panaszkodott, hogy könnyen melegszik az új telefonja.

Egyelőre talán túlzott dolog lenne chipgate botrányról beszélni, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a különbségeket. Az elkövetkezendő napok, illetve hetek folyamán talán többet is hallhatunk a témáról.

Lirum Device Info (AppStore Link) Lirum Device Info
Fejlesztő: Rogerio Hirooka

Besorolás: 4+4.25

Ár: HUF1,490.00 Letöltés

Aki már rendelkezik az új iPhone 6s vagy 6s Plus készülékkel és érdekli, hogy melyik gyártó processzora található a telefonjában, az nyugodtan töltse le a Lirum Device Infot, ami által minden lényeges adatot megtudhat a telefonjáról.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. Krisz i5 - 2015.10.08. 17:45

    A vicc az, hogy papírforma szerint a Samsungnak kellene jobban muzsikálnia.

  2. Krisz i5 - 2015.10.08. 17:47

    Mi a teszt tanulsága? Csakis fehéret kell venni!:)

  3. Von Kagenek - 2015.10.08. 18:04

    Büdös életben nem vennék samsungot,ha nem volna i , csak is LG

  4. Czakó Péter - 2015.10.08. 18:05

    És honnan tudom meg még a vásárlás előtt hogy melyik chip van benne ?

    • HusztiD - 2015.10.08. 18:09

      Sajnos azt előre nem tudhatod.

  5. ledtamas - 2015.10.08. 18:43

    A 6s-én kívül a többi mobillal is műxik a le kérdező progi?
    Apple helyében jobban a körmére néznék a Samu alkatrészeinek!

  6. Robirob - 2015.10.08. 19:42

    Szerintem a gond, ott kezdődik , hogy egy csúcs készüléket veszel és nem azt kapod amit igèrtek , tehát a hivatalos mérések nem az igazságot mutatjàk, mert nem egyforma a beltartalom minden késziléknek és ez szerintem nagy botràny. VW botrányos !

  7. Goldengate - 2015.10.09. 06:51

    VWGate

  8. Géza - 2015.10.09. 07:46

    Szerintem ezek minimális különbségek amiket az általános felhasználó észre sem vesz. Amíg nem hívja fel rá a figyelmét egy ilyen cikk vagy videó.

  9. Loghbor - 2015.10.10. 09:14

    Így van. Ráadásul az i4 óta kötelező, hogy minden új almának legyen valamilyen “gate” botránya…. Kezd unalmas lenni. :D

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.