Az Apple megmutatta Steve Jobs igazi oldalát

HusztiD 2015.10.07. 13:00 Apple, Kiemelt hírek, Steve Jobs 2 db 783

screenshot-2015-10-06-10-13-14

Az utóbbi időben egyre felkapottabbak a Steve Jobs-ról szóló filmek. Az egykori vezérigazgató halála után két évvel megjelent a vegyes fogadtatást kapott Jobs, idén szeptemberben a Steve Jobs: Man in the Machine, végül a hét folyamán kerül mozikba az Aaron Sorkin által írt film. Az elmúlt hetekben sokat hallhattunk a legutóbbi alkotás kapcsán, hiszen Tim Cook is kifejezte nem tetszését, s opportunistának nevezte az egész gárdát. Tegnap pedig Steve özvegyéről, Laurene Powellről hallhattunk, aki minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy ne készüljön el a legújabb film.

Mint azt már tudhatjuk, a Steve-hez közel álló emberek számára nem tetszik egyik film sem. Szerintük túlságosan negatív képet mutat be a legendás vezérigazgatóról és nem azt az embert ismerheti meg a mai társadalom, akit korábban ők maguk. Ennek kapcsán az Apple új videóanyagot szolgáltatott az ABC csatorna számára, melyben megmutatták Steve másik oldalát, amelyről kevesen tudnak. Az esetről készült egy majdnem három perces riport, ahová bevágtak egy-két jelenetet az Apple által adott anyagokból.

A felvétel egyébként az első iPhone piacra dobása előtt készült, ahol Steve beszédet tartott a projektben részt vevő kollégái számára. A vezérigazgató megkérte a jelenlévőket, hogy az elkövetkezendő hetek alkalmával fáradjanak be valamelyik Apple üzletbe és öleljék meg az ott dolgozókat. Illetve tudatában volt, hogy mekkora áldozatokat hozott meg az iPhone csapata, mire megalkották az első telefont, így az ő munkájukat is megköszönte. Mint ezekből látszik, Steve sokkal barátibb volt, mint ahogyan azt a könyvben, illetve filmekben ábrázolták.

Természetesen az lett volna a legjobb, ha az egész videóanyagot felrakják, azonban erre nem került sor. Hogy később esetleg kiadja-e az Apple, arra nincs sok esély. Viszont jó látni, hogy a negatív kritikák miatt megmutatták Steve Jobs másik arculatát a nagyközönség számára.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 2 db

  1. S - 2015.10.07. 13:56

    :-)

  2. Lacika54 - 2015.10.07. 17:27

    Hát igen: ha valaki már nem tudja magát védeni, azt nyugodtan lehet rugdalni, ütni-vágni, bemocskolni, ez egy igazi negatív emberi tulajdonság. Már öregapám is megmondta: halottról jót vagy semmit. Persze lehet filmet csinálni de legalább reális lenne…… Nyilván voltak neki is jó és rossz tulajdonságai, ezt leginkább a vele vagy a közelében élők látták a legjobban. Miért nem lehet az ő közreműködésükkel elkészíteni egy valós történetet? Nem lehet véletlen hogy ennyi film készült ennyiféle rendezővel meg színésszel……..

Szólj hozzá Te is!