Október 27-én lesz a 2015 Q4-es pénzügyi konferencia

HusztiD 2015.09.29. 13:59 Apple, Egyéb 0 db 222

screen-shot-2015-09-28-at-5-56-20-pm

Mint azt megszokhattuk, az Apple három havonta tartja a negyedéves pénzügyi konferenciáit, melynek keretein belül kiderül, hogy hogyan teljesítettek az azt megelőző 3 hónapban. A legújabb pénzügyi konferencia október 27-én lesz megtartva, amely a júliustól szeptember végéig terjedő időszakot foglalja magában. Mire számíthatunk? Szinte biztos, hogy újabb rekordeladásokat jelent be az Apple az iPhone-ok terén, hiszen a múlt hét pénteken megjelent 6s és 6s Plus modellek páratlan népszerűségre tettek szert, ugyanis az első hétvégén 13 milliónál több készüléket sikerült értékesíteniük.

Érdemes megjegyezni, hogy a pénzügyi negyedéveket kicsit máshogy számoljuk, mint a sima negyedéveket. Hivatalosan még csak a holnapi napon zárjuk le az idei év harmadik negyedévét, azonban ez pénzügyi szempontból vizsgálva már a negyediket jelenti. Mint az már szokás, a következő hetek folyamán különféle becsléseket kaphatunk szakértőktől, amelyek általában egy átfogó képet adnak arról, hogy mire számíthatunk. Ne feledjétek, szűk egy hónap múlva minden kiderül!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!