Ennyit fejlődött az iPhone kamerája az évek során

HusztiD 2015.09.29. 17:00 Apple, iPhone 2 hozzászólás 1 577

camera-plus-iphone6s-comparison-01

A múlthét pénteken megjelent iPhone 6s és 6s Plus számos újdonságot hozott a tavaly megjelent készülékekhez képest. Az egyik legfőbb fejlesztés a kamerát érintette, amely immáron 12 megapixelre duzzadt a korábbi 8-ról, melynek köszönhetően nem csak szebb képeket, hanem 4k videókat is készíthetünk. A Camera+ alkalmazás egyik alapítója, Lisa Bettany úgy gondolta az új telefonok megjelenése kapcsán, hogy lő pár képet az eddig összes megjelent iPhone modellel, majd összeveti azokat.

A képeken balról jobbra, megjelenési sorrendben láthatóak az Apple készülékei által készített képek. Az iPhone 3Gs piacra dobásától a kaliforniaiak nagy hangsúlyt fektettek a kamera fejlesztésére, s évről évre látható javításokat eszközöltek. A vizsgálat során több képet csinált Lisa, ahol olyan szempontokat nézett, mint a makrót, háttérvilágítást, nappali fényeket, portrét és az alacsony fényviszonyokat. Érdemes végignézni az alábbi képeket, hiszen jól látható, az almásoknak minden évben sikerült javítaniuk a kamerán, ami a legapróbb részletekig látszik.

Érdemes tudni, hogy Lisa minden évben csinál egy hasonló tesztet és minden alkalommal lenyűgözi, hogy mennyit javulnak az iPhone-ok. A korszerűsített szenzor, szoftver és az új A9-es processzor tette az iPhone 6s-t az egyik legjobb, legnépszerűbb kamerává, amelynek az előző modellhez képest sokat fejlődött az autófókusza, színhelyessége és élessége, amit főként az alacsony fényviszonyok mellett vehetünk észre. Aki picit bővebb információra vágyik, az nyugodtan látogasson el Lisa oldalára, hiszen ott részletesebben belevetheti magát a különbségekbe.

iPhone-Comparison-Download (1) iPhone-Comparison-Download (2) iPhone-Comparison-Download (3) iPhone-Comparison-Download (4) iPhone-Comparison-Download

iphone-comparison-download iphone-comparison-download-2 iphone-comparison-download-3Titeket mennyire győzött meg eddig az iPhone 6s és 6s Plus?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Color - 2015.09.29. 21:52

    A 6s utólérte a 3gs kameráját! És minden tisztelerem a fotósnak!

  2. Koroncz János - 2015.09.30. 07:11

    Egészen ok az új kamera a 6S pluszban:))

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.