Bréking: jövőhéttől Magyarországon is elérhető az iPhone 6S!

HusztiD 2015.09.28. 14:57 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 10 hozzászólás 1 284

iPhone 6S (1)

A mai nap folyamán az Apple kiadott egy közleményt, melyből kiderült, hogy az iPhone 6S és 6S Plus megjelenését követő az első hétvégén 13 millió készülék talált gazdára az első körös országokban. Ezzel újabb rekordot állítottak fel, hiszen 3 millióval haladták meg az előző éves rekordot. Hihetetlen, hogy milyen érdeklődésre tettek szert a péntektől vasárnap terjedő időszakig.

Számunkra a másik jó hír, hogy kiderült a hazai premier dátuma is. A hivatalos információk szerint október 9-én, jövőhét pénteken jelennek meg az új okostelefonok. Persze nem csak nálunk, hanem további 39 országban válnak elérhetővé ebben az időpontban, míg az idei év végére már összesen 130-ban lesznek megvásárolhatóak az új iPhone modellek.

Az Apple oldalán már ugyan kiírták a megjelenés időpontját, de hivatalos magyar árakat még nem közöltek. Feltehetően napokon, vagy jobb esetben akár órákon belül fény derülhet az árazásra!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. Czakó Péter - 2015.09.28. 15:06

    Király cikk lett :) köszi a gyors infót :)

  2. smschamp - 2015.09.28. 15:08

    A régebbi modellek árát abban a pillanatban fogják lejjebb vinni, mikor az új modellekhez árat írnak? Vagy már ami szerepel, az az új ár?

  3. Boxoló - 2015.09.28. 15:47

    No megérkezett pénteken. Az ios9 néha belassúl,laggol még a 6s-en is. És volt 1-2 érdekes ablak felvillanások.

  4. Dr. Csok - 2015.09.28. 17:38

    Mennyibe fognak fajni?

  5. Bacsó Sándor - 2015.09.28. 18:16

    6S 16 GB 247990 Ft
    6S 64 GB és 6S plus 16 GB 286990 Ft
    6S 128 GB és 6S plus 64 GB 325990 Ft
    6S plus 128 GB 364990 Ft

    • Bigyó - 2015.09.28. 22:57

      Akkor egy 6s+ 128Gb-os 100 dodoval lesz itthon drágább mint az USA-bán. Lehet hozatok haza egyet a nagybratyommal.

  6. Zoli - 2015.09.28. 19:17

    Akkor közel £40 a különbség pluszban az angol árakhoz képest! Hiába, gazdag ország Magyarország, megfizettethető!!!

  7. iKocka - 2015.09.28. 20:04

    iPad Proról hír?

    • HusztiD - 2015.09.28. 20:24

      Amint lesz új információ róla, beszámolunk! :)

  8. kukcsi - 2015.09.28. 21:25

    Kedeves Bacso ur, az arak biztosak? ,mert akkor valoban ott a legdragabbak, 120$ al,dragabbak

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.