Az iPhone 6S Plus-ra is lecsapott az iFixit

HusztiD 2015.09.28. 14:14 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 0 db 618

Az iFixit tartotta magát korábbi ígéretéhez, hiszen az iPhone 6S után megkaptuk a legújabb beszámolójukat, melyben az 5,5 colos nagy testvért szedték darabjaira. Ahogyan arra számítani lehetett, a 6S Plus esetében is vannak kisebb eltérések a 6S-hez hasonlóan, azonban ennél a készüléknél is a Taptic Engine és a 3D Touch kijelző volt a legszembetűnőbb újdonság.

i6splus

A kisebb testvérhez méltán a Plus modellnek is sikerült felszednie némi pluszt, ami által a telefon vastagsága 7,1 milliméterről 7,3-ra, míg súlya 172 grammról 192-re gyarapodott. Az 5,5 colos telefon felnyitása után rögtön észrevehetőek az első különbségek, mint például az új akkumulátor, ami 2915 mAh-ről 2750-re csökkent. Minimális visszaesésről van ugyan szó, de a hivatalos információk szerint képes tartani a 6 Plus üzemidejét.

A szerelés folyamán a 6S Plus-nál is megállapították, hogy a kijelzője a legnehezebb komponens, melynek súlya összesen 80 gramm, ami 33 százalékos növekedést jelent a korábbi Plus modellhez mérve. Akárcsak a kistestvére esetében, a kijelzőt a legegyszerűbb alkatrész eltávolítani, így meghibásodás esetén könnyebb azt cserélni. Az iPhone 6S-hez hasonlóan 3 szalagkábel köti össze a képernyőt az alaplappal, ami a tavalyi elődje esetében 4 volt.

6splustaptic

Az iPhone 6S-hez viszonyítva lényeges méretbeli különbségek figyelhetők meg a Taptic Engine-nél. Az előzőleg szétszerelt telefonban egy 35 x 6 x 3,2 milliméteres egység volt található, míg a 6S Plus-ban 15 x 8 x 4,9 milliméteres alkatrész helyezkedik el. Hogy pontosan miért van így, arról hivatalos információkat nem tudni, de az iFixit szerint az Apple nem szeretett volna tovább csonkítani az akkumulátoron, mivel így kis kisebb kapacitású került bele.

Az alaplapot vizsgálva látható pár apróbb eltérés a 6S-hez képest. Az A9-es processzor mellett itt is egy 2GB-os LPDDR4-es RAM található, azonban jelen esetben nem a Samsung, hanem a Hynix által gyártott. Ugyanez igaz a háttértárolónál is, hiszen a 16GB-os Nand flasht a szintén a Hynix gyártotta, ellenben a 6S-ben talált Toshiba-val. Vélhetően ezek világszerte eltérőek lesznek, ugyanis több vállalat gyártotta le az új telefonok hardvereit.

Az iPhone 6S Plus szintén 7 pontot kapott a 10-ből, hiszen a 6S-sel karöltve viszonylag könnyen szerelhetőek. Az iFixit kiemelte, hogy szereléskor a kijelző az első alkatrész, amit el kell távolítani, ami megkönnyíti a cserét. További pozitívumként említették az akkumulátor hozzáférhetőségét, hiszen ennek az eltávolítása sem okoz különösebb fejfájást. Semlegesként hozták fel a Touch ID-t, mivel ha cserélni kell, akkor az egész alaplapot el kell távolítani, hiszen ahhoz van társítva. Ergó ha csak Touch ID-t cserélünk, akkor az új alaplap nélkül teljesen működésképtelenné válik. Az egyetlen negatív dolog, amit megjegyeztek, hogy a telefonban ismét saját, úgynevezett pentalobe (ötágú) csavarok találhatóak, amely lehetetlenné teszi a szerelést, hacsak nincs birtokunkban egy ilyen csavarhúzó.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!