Erőteljes marketingbe kezdett a Samsung az iPhone 6S rajtján

HusztiD 2015.09.25. 15:14 Apple, Egyéb, iPhone 5 hozzászólás 645

samsung

Lassan már nem mehetünk el úgy Apple termékek megjelenésénél sem, hogy valamelyik konkurens ne keverné fel az állóvizet. Ezúttal az történt ugyanis, hogy a Samsung emberei Londonban zavarták meg a iPhone 6S készülékért sorban állókat. A Regent utcán található Apple Store előtt bukkantak fel a Dél-koreai gyártó alkalmazottjai, akik az új S6 Edge és Edge+ készüléket reklámozták egy hátukra szerelt táska segítségével (ahogyan a képen látható).

Ha mindez nem volna elég, jön a ráadás, mely szerint kék kabátos alakok osztogattak takarókat, párnákat és vizet a sorban állóknak, melyeken a #NextisNew hashtag volt olvasható. A poén a történetben, hogy sokakat sikerült átverniük, ugyanis úgy gondolták, hogy az Apple osztogatott nagylelkűen. Többen voltak olyan szemfülesek, akiknek túl feltűnő volt az eset, így egy kis keresés után rájöttek, hogy a Samsung ejtette át őket, hiszen nem az Apple, hanem a konkurens termékeit promózták.

Mit gondoltok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. ledtamas - 2015.09.25. 16:38

    Miért erőlködik a Samsung? Nem bízik a saját készülékében? Elég szánalmas, amit csinálnak!

  2. Patrick - 2015.09.25. 17:03

    Ez mar nagyon nagyon szanalmas húzás volt :)) undorító. Es ezek nevezik magukat világcégnek!?

  3. Pool - 2015.09.26. 00:25

    Minthogy inkább a tuch id juket promóznák h mekkora fos a felsőkategoriában. :)))

  4. W. Delete - 2015.09.26. 08:09

    Ez a “lexarom” értékű hír. Akit át tudnak palizni, balek. Akit nem, az meg egy szép mondattal elhajtja a nem kívánt idiótákat.

  5. Elferi - 2015.09.26. 18:38

    De ez hulyeseg
    A samsung kivallo telefonokat gyart de ez mar filozofia
    Akki apple termeket akar az tudja miert fog tobbet fizetni erte akinek meg mindegy az ugyis bemegy egy samsung uzletbe.en is be szoktam nezni,szertem a szep alkotasokat de szolok az eladonak hogy ne faradjon
    Nem en vagyok a celcsoport

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.