Hatmagos processzort kaphat az iPhone 7

HusztiD 2015.09.24. 13:16 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 8 hozzászólás 1 167

289483c1c61810823c96b56d2c39660a

Még csupán a holnapi nap folyamán jelennek meg az első körös országokban az új iPhone készülékek, azonban az Apple nem pihen, hiszen a következő modellen dolgozik. A tűzhöz közel álló források szerint az A10-es processzorra nem lesz panasz, hiszen ezúttal nem két magban, hanem összesen hatban gondolkodnak a kaliforniai mérnökök.

Mint azt már tudhatjuk, az Apple processzorai minden évben nagy teljesítménybéli növekedést hoznak. Itt van példának az iPhone 6S-ben debütált A9-es chip, amely az elődjéhez képest 70 százalékkal jobb CPU, míg 90-nel nagyobb GPU teljesítményt ért el. Mindez úgy, hogy az almások már évek óta kétmagos processzorokat használnak, illetve egy csipetnyit növelnek az órajeleken. De nem csak saját magukat sikerül ilyenkor megelőzniük, hanem a piacon lévő versenytársakat is, akik sok esetben 4, illetve már 8 maggal rendelkeznek.

A legfrissebb Weibo-s pletykák szerint az Apple megszakítja hagyományait és megemeli a magok számát hatra. Elvileg 10 vagy 14 nm-es gyártási technológiával gyártják le az új egységeket. Ezeket a TSMC és a Samsung párosa fog leszállítani, azonban egyelőre nem tudni, hogy milyen arányban lesznek a megoszlások. Felmerült továbbá az Intel is, mint gyártó, így nem kizárt, hogy ők is kapnak egy szeletet a tortából. A szóbeszédek alapján az A10-es processzor egyik fő erőssége az energiatakarékosság lesz.

Hogy ez ténylegesen így lesz-e, avagy nem, azt most nehéz lenne megmondani. Némileg ellent mond az Apple nézeteinek az alábbi hír, hiszen évek óta két magos chipeket használnak, amivel versenyképesek tudnak maradni. Viszont érdemes megjegyezni, hogy hónapokkal ezelőtt ugyanez a forrás szellőztette ki az információkat a nem olyan rég bemutatkozott A9-es processzorról. Feltehetően rengeteg ehhez hasonló hírt fogunk még hallani, de biztosan csak egy szűk év múlva derül ki.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Robirob - 2015.09.24. 13:20

    Minden lehet de ha eddig a 2magos is jó volt, akkor miért nem 3, vagy 4 mag jön …

  2. fezsóJ - 2015.09.24. 13:49

    Apu kezdődik…

  3. Szabó Sándor - 2015.09.24. 16:38

    Ennyire azért nem kéne…

  4. Adam - 2015.09.24. 20:38

    Lehet letjogosultsaga a 6 magnak ha abbol mondjuk 2 alacsony orajelu,esetleg a tarsprocesszort valtja ki,szoval nem olyan sok az,mint elsore latszik!

  5. Yooozi - 2015.09.24. 22:53

    Konyorgom, holnap jelenik meg a 6S az arra erdemes orszagokban, mi meg itt fanyalgunk a nem letezo 7-es miatt… Majd jovo nyaron hozzunk elo a 7-rol pletykakat…

  6. Von Kagenek - 2015.09.25. 19:44

    Én találtam egy konkrét le írást de ott azt írják kendermagos lesz!!

  7. Henderson - 2015.09.25. 21:02

    Az nem az anyád tyúkja? :-DDD

  8. Boki - 2015.09.25. 21:09

    3 maggal bőven jó sebesseget tudnak a készülékek én inkább 4 magra tippelnék a jövőben…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.