Annyira mégsem gyors az iOS 9.1

HusztiD 2015.09.24. 11:59 Apple, iOS 7 hozzászólás 1 269

main91433821677028

Eléggé sokat hallhattunk a héten az iOS 9 kapcsán, hiszen a múlt szerdai frissítést követően sok panasz érte. Sokan vannak, akiknek belassult, esetleg néhol akadozik a készülék, ugyanakkor vannak olyanok, akik alapvető bugokra panaszkodnak. Tegnap este megjelent a legújabb, 9.0.1-gyes verzió, ami csupán kisebb hibajavításokat eszközölt, de nem feltétlen hozott megváltást a felhasználók számára. Ezektől kicsit eltekintve nemrég megtudhattuk, hogy az iOS 9 az eddigi legnépszerűbb mobil operációs rendszer, hiszen pár nap után meghaladta az 50 százalékos megoszlást.

Ismételten készült egy remek videó az EverythingApplePro csatorna által, akik a napokban összehasonlították a 8.1.4-gyes rendszert az iOS 9-cel. Mivel több negatív visszajelzés érkezett feléjük az új főverzióról, így összehasonlították azt a 9.1-gyes béta rendszerrel, amely az eddigi visszajelzések alapján érezhetően gyorsabb. Sajnos mint az alábbi videóból látszik, tévedtek, hiszen nincs számottevő különbség a két rendszer között. Az alábbi tesztet egyébként két iPhone 4S-en és két darab 5-ös modellen futtatták le. Persze még egy béta állapotú szoftverről beszélünk, amit novemberre ígér az Apple, azonban jelen állás szerint mégsem gyorsabb annyival, mint ahogyan arról beszámoltak a tesztelők.

A videó magáért beszél. Ti mit gondoltok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. barnibal - 2015.09.24. 21:27

    Persze, hogy a legnépszerűbb,….! Mert olyan szarok voltak az elődök, hogy mindenki abban reménykedett, hogy az újban kijavítanak rengeteg hibát!!!! Mindig lecserélem a modelleket mert allergiás vagyok mikor általános használat mellett akadozik egy szaros telefon! Erre most lenyomtam a 9.0.1-re és szarabb mint valaha!
    APPLE RULEZZ!

  2. Yooozi - 2015.09.24. 22:56

    i6-on nincs semmi baj a 9.1 beta2-vel, hogy gyorsabb-e azt nem tudom, de minden tokeletesen fut

    • aggressor - 2015.09.24. 23:23

      látod te is egy igazi hűlye vagy…

  3. barnibal - 2015.09.24. 22:59

    Megvárom, hogy kijöjjön a 9.1 ténylegesen, aztán mérlegelek, hogy mi legyen! De köszönöm az infót!

  4. aggressor - 2015.09.24. 23:22

    persze mert azok szerint gyors meg jó akik még nem használták az ios 4-5 6 verziót és baromságokat írkálnak.

  5. Martin - 2015.09.25. 00:00

    Nekem is tokeletes az iPod-omon
    Masfel eve volt rajta az iOS 7 es azota minden fajta rajta volt
    Szerintem a 9 jo lett (nekem)
    De akkor is vissza sirom a regi szep emlekeket az iOS 6.1.3-mal az iPhone 3GS-emen!
    Az iOS 6 a legjobb akkor is
    Annak nincs es fogadni merek hogy nem is lesz parja

  6. satti77 - 2015.09.25. 07:19

    Én (is) annyira szerettem az iOS6-ot (design-ban is), hogy vettem egy iPod Touch 4-et ergo csak azért, hogy olykor nosztalgiázzak és úgymond megmutassam majd az utókornak, hogy Jobs idejében mennyire jó volt – minden szempontból –
    az Apple:)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.