Már 50 százalékon áll az iOS 9 megoszlása

HusztiD 2015.09.22. 13:12 Apple, iOS 9 hozzászólás 419

main91433821677028

Az elmúlt napok folyamánbeszámoltunk, hogy a Mixpanel adatai alapján a felhasználók egynyolcada frissített iOS 9-re az első 24 óra folyamán. Úgy tűnik, hogy most tovább büszkélkedhet az Apple, ugyanis a hivatalos információk alapján az iOS 9 megoszlása már 50 százalékon áll, miközben előrendelésben eladták az összes iPhone 6S-t és 6S Plus-t. Mind a 12 darab első körös országban elfogytak az új modellek, a hírek alapján leghamarabb szeptember 29 és október 6-a között kaphatják meg az új előrendelők.

A pénteki iPhone 6S és 6S Plus rajt előtt az Apple kiadott egy közleményt, melyben az iPhone 6S újdonságairól, annak az árazásáról és elérhetőségeiről ejtettek szót, pluszban említést tettek az iOS 9 kapcsán. Ami számunkra jelenleg fontos, az nem más, minthogy a hivatalos információk alapján az iOS 9 büszkélkedhet az eddigi leggyorsabb terjedéssel. Jelenleg több, mint az iOS eszközök felén fut az új rendszer, amivel sikerült beelőzni az iOS 7 és 8 népszerűségét, hiszen korábban egyik rendszer sem érte el ilyen kevés idő alatt ezt a megoszlást, annak ellenére, hogy méltán népszerűek voltak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

9 hozzászólás

  1. ledtamas - 2015.09.22. 13:37

    Szóval akkor most ezek alapján mégiscsak megéri frissíteni 9-re? Eddig elég sokan bajlódtak vele!

  2. Robirob - 2015.09.22. 14:04

    Mindig van ok “bajlódni ” de az újdonságok jók , aki nem akar idegeskedni a hibák miatt, annak érdemes mindig megvárni a következő frissítést..

  3. Lacika54 - 2015.09.22. 14:10

    Nyugodtan toljátok fel, nincs vele semmi baj, csak mindenki szeret panaszkodni…..
    Attól még finom a pacalpöri ha véletlenül kerül bele egy hajszál……

  4. Joci - 2015.09.22. 15:19

    Sziasztok Lacika54 azt nem mondanám hogy nincs baj az uj softerel nálam pl nem müködik az Itunes store csak wifivel müködik sima mobil internetel nem

  5. Krisz i5 - 2015.09.22. 17:01

    Ez egyedi eset, nálam simán.

  6. MatyiG - 2015.09.22. 17:58

    Sajna hibák nindig vannak az első frissitésnél, nálam érezhetően lassabb, ma pedig már le is fagyott és nem reagált semmire…csak kb 5 perc utan magátol kikapcsolt és vissza. Viszont nekem tetszik az ios 9, szerintem egesz jo lett!

  7. Istvan - 2015.09.22. 19:40

    5s-em van. Nem vagyok teljesen elégedett, akadozik egy kicsit!

  8. Ikrisz - 2015.09.22. 20:24

    Hello nekem sem mukodik 4g-n az itons pedig nekem 8as van fent.
    Lehet frissitek jo lesz

  9. Hofeher - 2015.09.22. 21:02

    Nekem ipad Airnél nincs semmi gond ha számít valamit 64 GB lte verzió

Szólj hozzá Te is!