A felhasználók egynyolcada frissített iOS 9-re

HusztiD 2015.09.18. 15:51 Apple, iOS, Kiemelt hírek 20 hozzászólás 1 510

main91433821677028

Nem volt zökkenőmentes az iOS 9 megjelenése, hiszen mint azt többen tapasztalhattátok, az első háromnegyed órában hibára hivatkozva nem indult meg a letöltés. A megjelenés után egy órával már bárki nyugodtan letölthette, azonban mint ilyenkor lenni szokott, a szerverek túlterheltsége miatt sokat kellett várni, mire a készülék letöltötte az új rendszert.

A Mixpanel legújabb felméréseiből kiderült, hogy az első 24 órában az iOS eszközök 12 százalékára volt feltelepítve a kilencedik verzió. Viszonyításképpen, egy évvel ilyenkor a felhasználók 16 százaléka rakta fel az iOS 8-at, míg egy évvel korábban 20 százalékkal büszkélkedhetett a hetedik rendszer. Fontos megjegyezni, hogy az iOS 7 anno megannyi újdonságot hozott az elődjéhez képest, pluszban ekkor váltottak a jelenlegi, flat dizájnra az Apple mérnökei, s ennek köszönhetően igencsak népszerű volt a hetedik rendszer. A mostani frissítés alkalmával nem kizárt, hogy több felhasználó inkább elhalasztotta a telepítést, hiszen mint azt tudhatjuk, eléggé macerás volt az első órákban a letöltés.

A közeljövőben még biztosan kapunk hasonló felméréseket, s érdemes lesz azokat megnézni, hogy a megjelenést követő egy héttel, vagy hónappal milyen megoszláson áll majd az iOS 9.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

20 hozzászólás

  1. Mat - 2015.09.18. 18:52

    iPhone 5S-en vajon mennyire fog futni?
    Van-e esetleg valakinek tapasztalata?
    Nálam a swarm és az instagram gyakorlatilag használhatatlan, ezelőtt sohasem tapasztalt arányban fagy le a képernyő, gondok vannak az ujjlenyomat olvasással is

  2. Putti - 2015.09.18. 19:20

    Nekem 5s-en hibátlan 2 napja!

  3. Andre - 2015.09.18. 19:32

    Akkor ezek szerint nem kell elkapkodni a frissítést 5s te!

  4. Taki - 2015.09.18. 19:45

    Nekem is egyenlőre jól mükszik bár egyszer lefagyott amit idáig nem tapasztaltam . Az is igaz azóta semmi baj nincs és mintha gyorsabb lett. 5s.

  5. aggressor - 2015.09.18. 19:54

    nekem puszin működik az ios 7 az 5s-en 4s.en meg az ios 6. szerintem ezt is kihagyom, meg a következőt is meg az azt követöt is.

  6. Boki - 2015.09.18. 20:12

    i5-ön tökéletessen fut. Kisebb loggolasokat azért tapasztalok energiatakarékos módban .

  7. Ági - 2015.09.18. 20:50

    Két napja töltöttem le én is 5s-re és hibátlanul működik.

  8. Bred Pitt - 2015.09.18. 20:57

    I6 nagyon jó nüxik. Stabil, szerintem gyorsabb is mind 8… Ajánlom.

  9. Bukferi - 2015.09.18. 21:09

    Hova lett a kedvencek meg akiket nemrég hívtam fölülről? Azt vissza lehet hozni valahogy ?

  10. Teca - 2015.09.18. 21:27

    Én egyáltalán nem vagyok megelégedve, ugyanis wifin kivül nem tudok internetezni mert mikor bekapcsolom, kilépek a beállitásokból és kikapcsolodik az internet!!!!!! Szeretnék erre egy magyarázatot.

  11. Aximer - 2015.09.19. 07:06

    Nekem i5-ön van fent és néha kicsit bug-os (zenehallgatásnál nemtudom feloldani meg stb) de egy gyors restart megoldja. Azért remélem hogy a 9.0.1 vagy a 9.1 hamarosan érkezik. Aksi időbe ugyan ott vagyok mint a 8.4-nél.

  12. Sipos gábor - 2015.09.19. 07:40

    iPhone 7 megjelenéséről lehet mar tudni valamit? Mikor mutatják be? És esetleg ios 10 mikor lesz?

  13. Ferenc - 2015.09.19. 10:59

    nálam a Game Center halt meg, nem tölt be, a Beállításoknál meg lefagy, ha ott lépek rá

  14. Karton - 2015.09.19. 11:18

    A beígért 3 gigával kevesebb hely az ios 8 hoz képest nem lgaz, nem vagyok tőle elájulva vissza tenném a 8 ast

  15. Fecca - 2015.09.19. 11:35

    i5s! Picit röcög , nem mondanám teljesen gördülékenynek. A facebookk chatnél amikor lehúzom a képernyőt eltűnik a billentjű de nem ugy mint általában. Az akksi meg véleményem szerint kurva gyorsan merül ezzel a szoftverrel bár 2 éves telefon és eddig nem volt vele bajom, de most feltűnően gyorsan merül!! Gondold át

  16. Joci - 2015.09.19. 16:38

    Sziasztok nálam a wifinél müködik az itunes store a sima mobil internetnél meg nem

  17. Gery - 2015.09.19. 19:51

    A kijelző forgatás komoly gond az ios 9 számára. iPhone 6 Pluson és iPad Airen. Az iPhone féle programok amik futnak az iPaden ezek meg meg sem munkkanak.

  18. pecashe - 2015.09.19. 20:39

    Karton 2015-09-19 11:18:26
    A beígért 3 gigával kevesebb hely az ios 8 hoz képest nem lgaz, nem vagyok tőle elájulva vissza tenném a 8 ast

    Karton vissza lehet tenni még a 8.4.1 et en is visszatettem mert a frissites utan csak kevesbb helyem lett

  19. Dr. Csok - 2015.09.20. 06:14

    Vannak benne bugok. Nem annyi, mint a 7.0-ban, de akad. Akinek fontos a zokkenomentesseg, varja meg a javitott verzat

  20. Pool - 2015.09.20. 22:18

    Nekem az 5s en hibátlan, sőt tökéletes. Ajánlani tudom mindenkinek. Gyorsabb, szebb, stabilabb, aku kb ugyanaz.

Szólj hozzá Te is!