Így teljesít az iPad Mini 4

HusztiD 2015.09.16. 13:06 Apple, iPad, Kiemelt hírek 6 db 645

ipad_mini_4_new_features

A múlt heti Apple event keretein belül bemutatkozott az újdonsült iPad Pro és ezzel együtt frissült az iPad Mini vonal. Mint akkor kiderült, az új Mini hardvere majdnem megegyezik az Air 2-ével, azonban mégsem hozza a tőle elvárt szintet.

A legújabb Geekbench tesztek alapján nagyon érdekes eredmények születtek. Ha megnézzük az alábbi ábrát, akkor jól kivehető, hogy a negyedik generációs Mini csaknem 50 százalékkal marad vissza a tavaly ősszel megjelent Air 2-től. Hiába a 2GB RAM, azonban processzorból nem az A8X-et, hanem a mezei A8-at kapta meg, amely az iPhone 6 és 6 Plus-ban is fut. A különbség csupán annyi, hogy a tavalyi okostelefonokban 1,4 GHz-n ketyegett az órajel, míg az új tabletben felemelték 1,5-re, melynek köszönhetően egy hajszálnyival gyorsabb lett.

ipad_mini_4_geekbench

További lassúságra ad okot az A8X hiánya, hiszen ha azt nézzük, akkor mind az Air 2 és Mini 4-nek ugyanazt a felbontást kell kezelnie, ezáltal a gyengébb processzor kisebb teljesítményre képes. Ettől függetlenül jól jön a 2GB RAM, hiszen nem kizárt, hogy idővel az iPad Mini tulajok is megkapják az iOS 9 egyik újdonságát, az osztott képernyős módot.

Összességében az iPhone 6 és 6 Plus erejével ér fel az új Mini. Csaknem 50 százalékkal marad el a nagyobbik testvérétől, azonban a korábbi, iPad Mini 2/3-tól egyharmadával gyorsabb.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 6 db

  1. Robirob - 2015.09.16. 13:47

    Szerintem ez értelmetlen feissités, nem is értem , nyugodtan megkaphatta volna a tavalyi air2 belsejét… Mini , vagy normál , ugyanazt kellene beletenni és mondjuk 2 évente frissíteni .

  2. Zoli - 2015.09.16. 14:03

    Ez pènzrôl szôl! A külcsíny maradt, a vàsàrlò nem làt bele. Amennyiben vlk most venne ilyeneket, màr csak az ùjjat kapja, ès büszkèn mutogatja…

  3. Robirob - 2015.09.16. 15:09

    Gondolom igy több a haszon rajta, de szerintem ha teljesítménye egyforma lenne akkor sem vennének se többet , se kevesebbet.
    Nekem most apad air2 van, eddig nem érdekelt a mini de…., most érdekel az iPadPro és ha megtudom venni, akkor már érdekelne a mini, mondjuk 2 év múlva , nem vennék mar air méretűt..

  4. Robirob - 2015.09.16. 17:11

    Az ios9, este 6 vagy 7-től lesz elérhető?

  5. Grófsics Tamás - 2015.09.16. 18:54

    Mikor tölthető az ios 9??

  6. Grófsics Tamás - 2015.09.16. 19:13

    Nálam elvileg tölthető, gyakorlatilag nem

Szólj hozzá Te is!