Ilyen méretben vesz fel 4K videót az iPhone 6S

HusztiD 2015.09.11. 11:06 Apple, iPhone 8 hozzászólás 2 035

screen-shot-2015-09-10-at-1-14-46-pm

A tegnap előtt bejelentett új iPhone 6S és 6S Plus egyik nagy újdonsága a 12 megapixeles kamerája, amivel immáron 4K videókat is rögzíthetünk. Persze sokakban felmerült a kérdés, hogy mégis mennyi hely szükséges az ilyen felbontású felvételek készítéséhez, melyet most megtudhattunk egy hands on videóból.

Összesen négy méretben készíthetünk videót: 720p-ben 30 fps-sel, 1080-ban 30 és 60 képkockával, illetve 4K felbontásban szintén 30 fps-sel. Mint az a kamera beállításainál kiderült, a telefon 720p-ben 60 mega körül, 1080p-ben 30 képkockával 130, ugyanezt 60-nal 200 és 4K-ban már 375 megabájt környékén vesz fel egy percnyi videót. Ahogyan azt láthatjuk, a 4K helyigénye csaknem háromszorosa a sima HD felvételeknek. Ha gyorsan kiszámoljuk, hogy mégis hány percnyi anyagot vehetünk fel egy 16GB-os modellre, akkor  kiderül, hogy körülbelül 40 perc videófelvétel fér el, s akkor még nem telepítettünk egy programot sem a telefonra. Viszonyításképp a 64-es modellt csaknem 3, míg a 128-as nagy testvért 6 órányi 4K videóval tudunk megtölteni.

Ebben az esetben felmerül, hogy mégis kinek éri meg a 16GB-os modellt megvásárolni. Mint ahogyan azt láthatjátok, minimális 4K videót lehet vele felvenni, hiszen percenként közel 400 megabájtot igényel, amely által hamar megtölti a rendelkezésre álló tárhelyet.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

8 hozzászólás

  1. Krisz i5 - 2015.09.11. 12:25

    Életszerűen az ember 1-2 perces videókat készít, szóval nem kell bepánikolni, a 16 gb-os model is használható, csak gyakrabban kell lementeni, ennyi.

  2. TsyBacchus - 2015.09.11. 13:10

    A 16Gb necces, de ha gyakran mentes a cuccaid át akkor életképes még bár lassan tényleg kevés lesz…

  3. iRon242 - 2015.09.11. 13:23

    Én annyit elvárnék, hogy videó rögzítésnél lehessen választani FullHD és 4K között, hiszen a többség nem fog tudni 4K videót lejátszani, vagy legalább is nem lesz igénye rá.

  4. Robirob - 2015.09.11. 13:32

    Menteni pl.google fotók ; ingyenes :)
    Es igen , nagy igény még nem lehet rá, főleg itthon, szerintem nem sok embernek van 4k -t lejátszó eszköze , könyörgöm az iPhone sem az de még az iPadPro sem :))

  5. Krisz i5 - 2015.09.11. 18:03

    @iRon242: Elolvastad a cikket? Mert pont ertől szól, hogy milyen felbontások közül választhatsz. Amúgy a 720p 60 fps-t kihagyták, ami számomra érthetetlen, mert alap lenne.

  6. Lieutenant - 2015.09.11. 19:18

    Ha minden igaz 720p-nél 30,60,120 és 240 fps-sel is lehet videózni, akkor most mi az igazság?

  7. Feke - 2015.09.12. 09:21

    Én egészen a 6-os modellig 16gb-os modelleket vásároltam minden évben. Az 5s modellnél tapasztaltam, hogy kevés az a 16 giga. Pár video felvétel, jóval több fénykép, semmi játék csak egy pár napjainkban használatos program. Rendszer frissitítésnél talalkoztam elösszőr azzal az esettel, hogy kevés a rendelkezésre álló hely a telepítéshez, na ennél a pontnál fogadtam meg, hogy a 16gb már a multé. Sima hatos iphone telefonom már 64-es és minden szuper rajta. Szerintem az új 4k videok felvételéhez elegendő és kedvező kapacitásu modell, mivel nem vagyunk filmrendezők, ebből kiindulva 2-3 perces részleteket rögzítünk tapasztalatom szerint a telefonunkal. Ez persze csak személyes vélemény/tapasztalat.

  8. Lesi - 2015.09.13. 17:33

    Szerintem megéri benevezni havi 1Euroért egy 50GB-os iCloud tárhelyre, és bekapcsolni az automata feltöltést. Ez két év alatt 7200 forintot jelent, nem mellékesen biztonságban vannak a fotóid/videóid/dokumentumaid.
    Most számoljátok ki ehhez képest, hogy mennyi a különbözete a 16-os, és a 64es modell árkülönbözete.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.