Nem forgalmazza többet a Nest termékeit az Apple

Skarp 2015.07.24. 14:30 Apple, iOS, Kiemelt hírek 0 db 368

Úgy néz ki, hogy valami mégis csak készülődhet a HomeKit háza táján, ha az Apple úgy döntött, hogy a Google Nest Learning Thermostatját leveszi az online felületekről, de még a fizikai boltok polcairól is.

30853-nest_promo

A változást először a Fortune szúrta ki, ahol szerdán gyorsan be is számoltak a hírről. Bár ha elkezdjük beírni a keresőbe, az autofill befejezi a termék nevét helyettünk, az enterre ütve találatokat már nem dob fel az oldal. A Google Nest szóvivője így nyilatkozott: “Az Apple fontos és nagyra becsült partnerünk és új termékeink hamarosan elérhetőek lesznek a következő hetekben.” A hírek szerint ez a Nest Protectre és a Nest Camre vonatkozik, de a termosztátra nem.

A Mashable is megerősítette a Nest termékek kivonását. Ez már a második ilyen alkalom, de ez a mostani állandónak tűnik. Az Apple Store egyike volt a Nest első promótereinek még 2012-ben. Azóta persze bejelentésre került a HomeKit, aminek kapcsán megkezdődött az ecobee3 az első Apple-ös platformmal kompatibilis termosztát értékesítése.

Akik jobban figyelnek, tudják, hogy a céget két volt Apple-felsővezető, Tony Fadell és Matt Rogers alapították és számos tehetséges szakembert átcsaltak már Cupertinoból. Fadellt tartják az iPod keresztapjának s Rogersszel közösen 2013-ban eladták a céget a Google-nek mintegy 3,2 milliárd dollárért.

Bár a HomeKittel nem kompatibilis, jól működik az iOS eszközökkel saját appján keresztül, így az Apple-júzerek jelentős része is használja a Nestet. A HomeKitre válaszul egyébként a Google is bejelentette saját platformját, a Brillot, amit a Nest szakijaival közösen fejlesztenek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!