Újabb elbocsátások a Microsoftnál: most 7800 dolgozót küldenek el

Sloan 2015.07.09. 13:43 Apple, Egyéb 0 db 235

A Microsoft stratégiai lépése miatt akár 7800 ember is (főként volt Nokia dolgozók) elveszítheti munkáját idén miközben Redmond a finn telefongyártóra költött 7,6 milliárd dollárját kénytelen leírni.

elop-130903

A szoftvercég szerdán jelentette be terveit. A Microsoft vezetője, Satya Nadella így nyilatkozott: “Stratégiai váltásunk értelmében saját különálló mobilbizniszünk kiépítése helyett célunk egy pörgős Windows-ökoszisztéma és saját készülékcsaládunk kialakítása. A közeljövőben sokkal hatékonyabban dolgozunk majd és jobban koncentrálunk a mobiltelefonokra, hosszútávon pedig megpróbálunk valami újjal előrukkolni.” A leírt összeg mellett a cég 750-850 milliós újrastrukturálási költségekkel számol.

A Microsoft több, mint 9 milliárd dollárért vásárolta fel a Nokiát 2013-ban, azzal a céllal, hogy Windows Phone platformja mellé saját mobilos hardvereit elkészíthesse. A lépés azonban nem jött be, a Microsoft pedig már a “Windows Everywhere” stratégiát követné, mely a Google Nexus márkaépítéséhez hasonló.

Stephen Elop (képünkön), a Nokia volt CEO-ja júniusban elhagyta a szoftveróriás fedélzetét, az OS és az eszköz divíziók egybeolvasztása miatt. Az új leépítés híre pont egy évvel az előző, addig sosem látott méretű Microsoft-os elbocsátási hullám után érkezett – akkor 18 000 embert küldtek el a cégtől, azaz az akkori munkaerő 14%-tól szabadultak meg, nagyrészt szintén a volt Nokiás pozíciókból.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!