Az Apple Music elindulása töri meg az AC/DC streamingfóbiáját is

Skarp 2015.06.30. 13:28 Apple, iTunes 2 hozzászólás 324

A New York Times arról ír, hogy a legendás rockzenekar teljes diszkográfiája is elérhető lesz az Apple Music kínálatában a mai rajttól.

acdc

Az albumok elvileg a napokban az Rdion és a Spotifyon is elérhetővé válnak, ami azért nagy dolog, mert a banda sosem tette eddig elérhetővé zenéit streamingszolgáltatásokban, sőt az iTunes katalógusához is csak 2012 végén csatlakoztak. Ma már beszámoltunk arról, hogy Dr. Dre klasszikusa, a The Chronic is itt lesz elérhető először és talán utoljára is.

A magyar idő szerint késő délután induló Apple Music töri meg a digitális világban kívülállónak számító AC/DC ellenállását a streamingvilág irányába. Az igen kései iTunes-csatlakozás mögött álló indok leginkább az volt, hogy a Metallicához hasonlóan Angusék is úgy érezték, hogy a zenét inkább albumformátumban kellene fogyasztani és nem számonként.

Persze még mindig maradtak távolmaradó legendák, a Beatles pl. kétséges, hogy valaha csatlakozik-e az Apple Musichoz. A 8.4 frissítés és vele az Apple Music elvileg délután öttől lesz elérhető, míg a Beats 1 este hattól sugározza majd adását.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. aggressor - 2015.06.30. 14:58

    akinek az AC/DC a kedvenc annak biztosan megvan az összes lemez., minden adathordozón. sehol nem marad AC/DC nélkül. és ezért én is értetlenül állok ahoz, hogy mi a francnak az a streaming? talán olcsó játék hülye gyerekeknek.

    • Thomses - 2015.06.30. 16:20

      Ez elég butuska megnyilvánulás volt :)

Szólj hozzá Te is!