Tim: “Az Apple Watch soha nem látott fejlesztői érdeklődést vonz”

Sloan 2015.06.23. 12:31 Apple, Apple Watch, Tim Cook 0 db 164

A Bloomberg Businessweek kínai kiadásának adott interjúban Tim Cook azt mondta, hogy az Apple Watch még az iPhone-oknál és iPad-eknél is nagyobb fejlesztői érdeklődést vonz. 

apple-watch

“A fejlesztők több, mint 3500 Watch applikáción dolgoznak jelen pillanatban is – az iPhone kezdeti fázisában ez a szám 500, iPad-nél 1000 volt.”- nyilatkozta a vezérigazgató. Cook azt is megerősítette, hogy az iPhone, iPad és az új MacBook modelleknél bevezetett gold verzió részben a szín kínai népszerűsége miatt került piacra.

Cook arról is beszélt, hogy az Apple támogatja a kínai technológiai oktatást: több, mint 180 iskola vesz részt a programban, melynek keretében többek között halláskárosult gyerekeket tanítanak meg okostelefonok használatára. A cég további iskolákra is szeretné kiterjeszteni programját. Az IDC becslése szerint az Apple órák eladási száma akár a 72 milliót is elérheti idén.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!