Galwayben nem örülnek annyira az épülő Apple adatközpontnak

Sloan 2015.06.19. 09:36 Apple, Egyéb 0 db 110

Néhány környékbeli lakos tiltakozását fejezte ki a Galway Megyei Tanács előtt, az írországi Apple adatközpont megépülése ellen. A helyiek azzal érvelnek, hogy a vállalat környezeti hatástanulmánya nem megfelelő, sok tényezőt figyelmen kívül hagy.

galway

Egy csütörtöki cikk alapján az Apple Athenry városa mellett építené meg kisebb logisztikai, adminisztrációs, biztonsági és karbantartási központját – írta csütörtökön az Irish Times. Az építményhez 18 generátor és egy 7,9 láb magas kerítés is tartozna, azonban az Apple ígérete szerint fákat is ültetne, valamint létrehozna egy szabadtéri tantermet a Lisheenkyle Nemzeti Iskola számára.

Lisheenkyle lakosai azonban úgy gondolják, hogy a cég nem fordított kellő figyelmet a zaj és a generátorok által okozott rezgés, valamint a megnövekedő forgalom problémájára, amely az iskolába járó gyerekekre éppúgy hatással lenne, mint a környék lakóira, vagy az ott tenyésztett állatokra. Az adatközpont felépítése a becslések szerint 850 millió euróba kerül majd és az Apple már 2017-re megnyitná a létesítmény kapuit, ami a Galway Kereskedelmi Kamara szerint közel 300 állást adna a helyieknek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!