Nyáron rajtolhat a briteknél az Apple Pay

Sloan 2015.06.08. 15:34 Apple, Egyéb 3 hozzászólás 225

A legújabb hétvégi pletykák szerint az Apple Pay szigetországi rajtjának előkészületei már a végükön járnak, ami nagyon fontos állomás a fizetési szolgáltatás európai inváziójában.

apple-pay2

Kompetens források elmondták a The Telegraph-nak, hogy az Apple Pay angliai indulása a mai WDCC eseményen kerül bejelentésre, a szolgáltatás hivatalos rajtja pedig körülbelül két hónapon belül várható. A közlemény szerint, 2,3 milliárd fontra ugrott az érintéses fizetések összege a tavalyi év során az általánosságban közömbös fogyasztói bázis ellenére – az Apple Pay-es iPhone-ok azonban hatalmas változást idézhetnének elő.

Néhány angol cég már most elfogadja az Apple Pay-es fizetést, bár még nem hivatalos minőségben. A londoni metróknál például a már régóta létező Oyster kártya segítségével használhatják az Apple Pay-t amerikai turisták. Bár a Pay kiterjesztését illetően még nem látunk részletes terveket, a szolgáltatás Egyesült Államokon túli megjelenésére már tavaly decemberben következtetni lehetett az akkor megjelent álláshirdetésekből. A kimondottan Angliával kapcsolatos jelentések pedig a szolgáltatás 2015-ös indulását jósolták a szigetországban.

NE FELEDJÉTEK, MA 18.00-TÓL LIVE MÓDBA KAPCSOLUNK, 19.00-TÓL WWDC KÖZVETÍTÉS SZÖVEGESEN.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. Pintyő - 2015.06.08. 20:19

    Júliustól Londonban CSAK 1 iPhone elég! Végre! Vége az ormótlan tokoknak!

  2. Ithuriel - 2015.06.08. 22:03

    LIVE megint elmaradt :D

  3. Ikrisz - 2015.06.08. 23:30

    Megirom milyen a tapasztalat;)

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.