iOS 9: Force Touch, haptic feedback, új billentyűzet és egyéb újdonságok

Sloan 2015.05.27. 13:30 Apple, iOS, Kiemelt hírek 16 hozzászólás 2 088

Egy nemrégiben kiadott jelentés arról számolt be, hogy az  iOS 9  “Rootless” kódnevű kernelszintű és wifis fejlesztésekkel érkezik, s a hírek szerint az A5 alapú eszközöket is támogatni fogja. Most itt a következő adag újdonság

Apple-iOS-9-1024x576-f2ca6bd980828ce5

A következő generációs iPhone egyik legnagyobb újítása a Force Touch, melyről már az év eleje óta keringenek a pletykák. A friss jelentés szerint, az iOS 9-et direkt a Force Touch támogatással tervezték (nyilván) – a fejlesztők pedig állítólag már most keményen dolgoznak a technológia applikációkba integrálásán. De nem csak az iPhone-oknál alkalmazzák majd az újítást: akár az iPad modelleken is megjelenhet az új funkció, még idén.

Ez azt jelenti hogy – akárcsak az Apple Watch esetében – valós idejű haptic feedback rezgetéseket is tudnak majd produkálni, fizikális visszaigazolással nyugtázva, hogy a képernyő érintését érzékelte a rendszer. A 9to5Mac arra is rámutatott, hogy a Force Touch iOS integrálása – mivel ezzel egyúttal az új hardverről szóló híreket is megerősítenék –  nem valószínű, hogy a WWDC-n kerülne bejelentésre.

Állítólag új billentyűzetet is magával hoz majd az iOS 9 – az Apple különböző dizájnokkal kísérletezik. A QuickType könnyebb hozzáférhetőségén és az eddig nem túl népszerű Shift Key újratervezésén is dolgoznak. A tegnapi jelentés azon pletykákat is megerősíti, melyek szerint Kanada lesz az első ország az Államok után, ahol elindul az Apple Pay. Bár Kanada készen áll a szolgáltatás bevezetésére, az Apple ilyen jellegű terjeszkedése az USA-n kívül (pl. olyan országokban, mint Kína), igen nehézkesek, így a WWDC bejelentés itt is elég valószínűtlennek tűnik.

Még egy kisebb újítás az iOS 9-nél: az olvasási visszaigazolás az iMessage egyéni és csoportüzeneteiben is megjelenik majd.  Az üzeneteknél külön beállítható lesz a funkció: mi dönthetjük el kinél jelenik majd meg a visszaigazolás és kinél nem. Az Apple a hírek szerint az alig használatos Game Center applikáció eltávolítását tervezi és esett szó a Health app kipofozásáról is.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

16 hozzászólás

  1. Patrick - 2015.05.27. 16:44

    Wow. Varom mar a szeptembert! :)

  2. Zoli - 2015.05.27. 17:18

    En a junisut. :)Beta szoftver ahogy kijon mar tolom is fel. Udid reg akinek kell irjon!:)

  3. Levi - 2015.05.27. 19:29

    Szia,engem érdekelne az udid regisztráció,ha tudnál segíteni előre is köszönöm!

  4. GaraiSG - 2015.05.27. 19:59

    Egy reg. nekem is kellene!

  5. Levi - 2015.05.27. 20:00

    Szia,az udid reg érdekelne engem is ha lehetséges!

  6. Levi - 2015.05.27. 20:07

    Egy udid reg érdekelne engem is!

  7. Andreasjr - 2015.05.27. 21:39

    Hello énis elfogadok egy ilyen reg et

    Köszi

  8. Balla Ábel - 2015.05.27. 21:45

    Zoli nekem kéne a UDID! :D

  9. Freest - 2015.05.27. 22:08

    Én is örülnék neki. Már vadászok rá egy ideje :).

  10. Zoli - 2015.05.28. 09:25

    Emailcimet ha kuldtok ott felveszuk a kapcsolatot es megbeszeljuk a tobbit…:)

  11. Ikrisz - 2015.05.28. 12:21

    Szia zoli nekem is.

  12. Templomos - 2015.05.28. 13:22

    Nekem ne, köszi :)

  13. Zoli - 2015.05.28. 16:07

    Akinek kell elerhetoseget kuldjetek es a tobbi infot ott kozlom!:)

  14. Gretsy - 2015.05.28. 17:08

    Nekem nem kell!! Ne küldj semmit!!!

  15. Zoli - 2015.05.28. 19:01

    Elfogytak!!

  16. Pete - 2015.05.29. 18:42

    Hat azt a game cebtert meg is szuntethetik…

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.