Hűvös a csereprogram fogadtatása Kínában

Sloan 2015.04.02. 16:05 Apple, iPhone 2 hozzászólás 326

Az Apple épp csak most indított kínai iPhone kereskedelmi programja nem épp pozitív visszhangot váltott ki az országban – különösen az árak és a külső viszonteladó cégeknél lévő magasabb kereskedelmi érték miatt.

12359-6150-iphone5s-china-lA ZDNet egy sanghaji nő példáját idézte, akivel a Sina készített interjút: a hölgy megdöbbenését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mindössze 250 jüan – azaz 40 dollár – áron tudott beváltani egy iPhone 4-et. A cég maximum 500 jüant – 80 dollárt – adna az iPhone 4S és 1500 jüant – 240 dollárt – az 5S modellért. Ez az érték eltörpül ahhoz képest, amit más külső kereskedők adnának ugyanezen készülékekért.

A Sina arról is beszámolt, hogy a 16 GB-os iPhone 4S 176, illetve a 16 GB-os iPhone 5s 463 dollárnyi jüanért kelhet el. A megkérdezettek közül ezért többen is inkább alternatív boltokkal kereskednek, főleg mivel készpénzzel fizetnek, hiszen az Apple csak boltban levásárolható utalványt kínál.

Kína az egyik legdrágább ország iPhone vásárlás szempontjából, még úgy is, hogy a készülékek szerződés nélkül kerülnek eladásra. Egy 16 GB-os iPhone 5s például 4,488 jüanba, azaz 718 dollárba kerül, míg az Egyesült Államokban ugyanez a modell kártyafüggetlenül 549 dolláros áron megvásárolható. Egy iPhone 6 Plus szinte megfizethetetlen az átlagember számára – 6,088 jüan, vagyis 973 dollár.

Bár ezt az értesülést még nem erősítették meg, Bloomberg korábban azt hozta le, hogy a Foxconn is részt vesz az Apple kereskedelmi programjában a készülékek javításával és újra eladásával. A program feltehetően mindkét cég számára nyereséges lesz, habár az Apple Store  dolgozók elmondása szerint a fő motiváció a környezetvédelem.

 

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Gery - 2015.04.03. 13:36

    Hát igen. Drága muzsika ez.

  2. Mr. Furko - 2015.04.05. 01:24

    Itthon is 1000 dollar korul van a 6+ ujonnan. Es mi is alig tudjuk kinyogni. Miert nem bojdul fel a vilagsajto?

Szólj hozzá Te is!