A légitársaságok ráharaptak a Watch-ra

Skarp 2015.03.20. 15:16 Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek 1 db 409

Ahogy közeledünk a megjelenéshez, egyre több légitársaság fejezi be saját appjának felesztését. Az American Airlines az elsők között ugrott fel az új divat szekerére, alkalmazásával a járatunkkal kapcsolatos információkhoz juthatunk szempillantás alatt és segítségével a becsekkoláshoz is használhatjuk az eszközt.

flydelta

A kvázi úttörőket azóta számos cég követte, hasonló alkalmazások bejelentésével, és ez valóban megmutatja, hogyan teheti majd életünket könnyebbé. A British Airways például épp most jelentette be saját appját, ami elvileg a rajtnál, 24-én már elérhető lesz. Glance nézetben (amit a főképernyőről jobbra simítással érhetünk el) az alkalmazás a következő járatra vonatkozó legfontosabb infókat láttatja: járatszám, a járat státusza, visszaszámlálás az indulásig és az időjárás a úticél helyszínén. Ezzel a könnyen elérhető megoldással megszabadít minket az app a telefonnyomkodástól, emailekben keresgéléstől és hasonlóktól.

Az alkalmazás támogatja az órás checkint is, kezdve azzal, hogy notifikációkkal értesíti a júzereket, hogy melyik kapuhoz menjenek, sőt bizonyos reptereken, pl. a londoni Heathrow-n iBeacon alapú üdvözlőüzenetet is kapnak. A múlt héten a VentureBeat körbekérdezte a legnagyobb légitársaságokat, hogy mik a terveik az Apple Watch-csal. A cikk legfontosabb szereplői a Delta és a United Airlines hasonló appjai voltak. A Delta alkalmazásáról annyi derült ki, hogy a járatinformációkat notifikációk formájában továbbítja a júzerek felé, és az iPhone-on tárolt beszállókártyához is hozzáférést biztosít majd.

A szokásos alapvető infók mellett a járat változtatásaival kapcsolatban is értesítéseket kapunk, illetve az úticélhoz való közeledéskor az ottani időjárással és a poggyásszal kapcsolatos adatok jelennek meg a kijelzőn. A United Airlines nem tudott még screenshotokkal szolgálni, de megosztottak pár részletet ők is. Náluk glancra az érkező járatokat, azok státuszát és a kapuinformációkat jeleníti meg az óra, illetve az utasok a jegyfoglalásaikat is ellenőrizhetik. A beszállókártya itt is elérhető az iPhone Passbook appjából, s a változásokról szóló notifikáció itt is alap.

A Southwest és a Virgin America illetékesei azt nyilatkozták, hogy jelenleg nem dolgoznak órás alkalmazáson, de tervezik, hogy a jövőben kidobnak ilyet.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Hofeher - 2015.03.21. 12:51

    Néha át kénne nézni a cikket mielőtt kirakjátok.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.