Műholdat venne az Apple?

UP 2015.03.17. 15:02 Apple, Egyéb 2 hozzászólás 404

Boeing-satellite

A híresztelések szerint az Apple azt fontolgatja, hogy megvesz egy Boeing távközlési műholdat. A tárgyalás még nagyon korai szakaszban járhat és a Reuters hírügynökség listáján szerepel több potenciális technológiai cég is, aki beszállna a businessbe, úgy mint a Google vagy a Facebook, bár a Boeing ezek közül egyet sem erősített meg. Jim Simson a Boeing Network and Space Systems üzletfejlesztési alelnöke és stratégiai vezetője azt mondta a hírügynökségnek, hogy nagy technológiai vállalatok érdekeltek abban, hogy az internethozzáférés globális bővítésével tovább fejlődjenek.

Ehhez Simson szerint iszonyatos sávszélkapacitásokra van szükségük, itt tera- és petabájtokról beszélünk. Az üzlettel kapcsolatos részletekről nem sokat tudni, de a Boeing reméli, hogy az év végére megállapodnak a felekkel (már amennyiben többről van szó). Az, hogy mit csinálna az Apple a műholddal egyelőre nem tiszta, ha egyáltalán a cég végigviszi a tárgyalásokat, ami nem túl valószínű. Mi mindenesetre erősen tamáskodunk a hír igazságtartalmát illetően, de mindenképpen érdeklődésetekre számot tartónak ítéltük meg.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. Joci - 2015.03.17. 16:46

    Mindenesetre tényleg nagyon érdekes hír… Várjuk a fejleményeket ez ügyben…..

  2. jani_ka - 2015.03.18. 00:09

    Dél irányba legyen mert ott vannak a
    meghatározó Müholdak: Astra Thor Europának ez kellene ami meghatározo lenne !!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.