Tim kész lett volna Steve májdonora lenni

Sloan 2015.03.13. 16:17 Apple, Kiemelt hírek, Steve Jobs 0 db 251

A Becoming Steve Jobs című hamarosan megjelenő könyvről már írtunk egyszer. A kötet a néhai társalapító életét mutatja majd be, s most nyilván promóciós célokból újabb részletek kerültek ki.

12144-5753-Jobs-Book-l

A Brent Schlender és Rick Tetzeli által jegyzett könyv március 24-én jelenik meg. Az Amazon “Look Inside the Book” előnézeti opciójában érdekes infókat talált a Cult of Mac. Ez előnézeteket azóta már eltávolították az oldalról, de néhány érdekes dologra így is fény derült. Eddig az keltette a legnagyobb szenzációt, hogy Cook felajánlotta Jobs-nak mája egy részét, miután kiderült, hogy ugyanabba a ritka vércsoportba tartoznak. Cook-ot egy sor tesztnek vetették alá a kórházban s miután megállapították, hogy egészséges, meglátogatta Jobs-t otthonában és megosztotta vele a jó hírt. Bár Jobs-nak donorra volt szüksége az életben maradáshoz, visszautasította a felajánlást.

Hogy elkerüljék az újabb részek kiszivárgását, a Fast Company leközölte a könyv Jobs határozott visszautasításáról szóló részletét: “Egy ennyire önző ember – mondta Cook – nem így reagált volna. Úgy értem, itt van ez a fickó, haldoklik, gyakorlatilag egyre közelebb áll a véghez májbetegsége miatt és jön valaki egészséges, aki felajánlja a kiutat. Azt mondtam: Steve, makkegészséges vagyok, megvizsgáltak és minden rendben volt. Itt vannak az orvosi jelentések. Anélkül segíthetek, hogy a saját egészségemet kockára tenném. – És ő még csak el sem gondolkodott rajta. Nem kérdezte, hogy biztos vagyok-e a döntésemben, nem mondta azt, hogy még átgondolja. Egyszerűen kijelentette, hogy nem, nem és kész. Szinte kiugrott az ágyból és úgy közölte mindezt. Pont a legborzasztóbb időszakban. Steve csak négyszer, ötször kiabált velem a 13 évig tartó közös munka során – ez volt az egyik alkalom.”

A könyv másik része arról számol be, hogy Jobs és a Disney CEO-ja, Bob Iger a Yahoo! felvásárlásáról is beszéltek, amellyel megszereztek volna egy rakás alapvető fontosságú, internettel kapcsolatos szabadalmat a szolgáltatásokhoz. A kötet végül az Apple tévé témát is tárgyalja: nem sokkal azután, hogy Jobs visszatért a céghez a kilencvenes évek végén, már az első találkozóján kifejtette véleményét Jony Ive-nak, mondván “Nem akarok még egy tv-t. Az Apple ne csináljon több tévét.”. Jobs valószínűleg a Macintosh TV-re utalt, egy korai próbálkozás a kilencvenes években  a számítógép és televízió kombinációjára. Az idézet ellentmond a Walter Isaacson-féle Steve Jobs életrajzban írtaknak: a 2011-ben megjelent könyvben Isaacson azt írta, hogy Jobs azt mondta, megfejtette hogyan csinálhatnak egyszerűen tévét – ezzel olyan vihart kavarva, mely azóta sem csendesült. A “Becoming Steve Jobs” már előrendelhető iTunes iBookstore és az Amazon oldalán.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!