Kinn az iOS 8.3 és az OS X 10.10.3 újabb bétaverziója

UP 2015.03.13. 12:34 Apple, iOS, Kiemelt hírek, OS X 0 db 645

Ez a nap a harmadik bétákról szól: az Apple elérhetővé tette az iOS 8.3, az OSX 10.10.3 és az Xcode 6.3 harmadik bétáját. Nézzük csak végig, milyen új dolgokat jelent ez.

iosx

Az Apple tölthetővé tette az iOS 8.3 harmadik béta verzióját a fejlesztők számára, több mint két héttel a második és több mint egy hónappal az első verziót követően. A harmadik béta verzió éppen néhány nappal az iOS 8.2 elindítása után érkezett, mely már támogatja az Apple új okosóráját is. A béta build 12F5047f néven fut és letölthető az iOS Developer Center-en keresztül. Emellett az Apple kiadta az Xcode 6.3 szintén harmadik bétáját is.

Bár az iOS 8.2-vel már használható az Apple Watch, hibák és bugok terén csak kevés változást hozott a verzió. Az iOS 8.3 sokkal több javítással jön, sőt az új emojiválasztón, az országzászlós illetve az updatelt órás, számítógépes és okostelefonos hangulatjeleken kívül fontosabb funkciókat is behoz. Az iOS 8.3-mal a CarPlay már vezeték nélkül is használható, támogatott a Google kétlépcsős ellenőrzése, az Apple Pay bekerült a China UnionPay hálózatába és több új nyelven is tud a Siri. Az egyik új lehetőség az iOS 8.3 harmadik béta verziójában, hogy az üzenetek kezelésének beállításában a beszélgetési lista szűrése – ennek bekapcsolásával azon emberek üzenetei, akik nem szerepelnek a kontaktok között, egy külön listába kerülnek. Az Apple Watch app, ami már a 8.2 verzióval elérhető, az iOS 8.3 legújabb bétájában már az iPhone kezdőképernyőjére került.

Az iOS 8.3 mellett a cég elérhetővé tette a fejlesztőknek és a nyilvános bétateszre feliratkozóknak a OS X Yosemite harmadik bétáját is. Az új béta 14D98g néven érhető el a Mac App Store-ból és a Mac Dev Centerből, ráadásul megjelent OS X Server 4.1-es verziója is a fejlesztőknek. A 10.10.3 béta tartalmazza az új Force Touch API-t is, aminek használatával a fejlesztők az új trackpad lehetőségeit kihasználó alkalmazásokat fejleszthetnek. Új információforrások is kerültek a Look Up-ba. Mostantól a keresési funkció használatakor iTunes, az App Store, a moziműsor és a közeli helyek javaslatokat is feldobhat. A funkciót a Beállításokban szabhatjuk testre és még bugos néhány gépen.

Az OS X 10.10.3 korábbi bétája már számos új funkciót adott a Yosemite-hez, beleértve az új, iCloud Photo Libraryval összefonódó Photos for OS X appet is. A Photos for OSX felváltja az iPhoto-t és az Aperture-t is, és jó úton halad a nyilvános launch felé. Egyes vélemények szerint fejlettebb eszközök és teljesítményoptimalizáció híján ugyan kiváló utódja lehet az iPhotos alkalmazásnak, de az Aperture-höz szokott professzionális felhasználók igényeihez ez már kevéske, így tömeges átvándorlás indulhat meg az Adobe Lightroomja felé.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!