Kinn az iOS 8.2 – Megnéztük a Watch kísérőappját

Skarp 2015.03.10. 14:32 Apple, iOS, Kiemelt hírek 20 hozzászólás 1 278

Kinn a 8.2-es iOS, úgyhogy számtalan iPhone vált kompatibilissá a heteken belül rajtoló Apple Watch okosórával. Megkukkantottuk, milyen az Apple Watch appja.

companion1

Miután elindítottuk az Apple Watch alkalmazást, az napszakhoz illően köszönt minket a My Watch menüben. Ez az, ahol óránkat párosíthatjuk telefonunkkal. Az Explore menüben az óra használatát tanulhatjuk meg, míg a harmadik tabon az App Storehoz férhetünk hozzá. Itt az első meglepetés, ugyanis a párosítás igen kényelmesen, a telefonunk kamerájával is kivitelezhető.

Elég a viewfinderen található kis négyzetbe navigálni óránkat és a párosítás meg is történik. Mivel sajnos az órákra még várnunk kell, nem tudjuk kipróbálni, pedig nagyon szeretnénk már. Aki nem akar így párosítani, annak manuális lehetőség is adott, ehhez Apple Watch-unkon meg kell nyomni a kis “i” ikont és az ott látható azonosítót bepötyögni a telefonunkba.

companion2

Az Explore tabon egyelőre három darab videó található, az első a keynoteos bemutatóvideó, a második egy rövid ismertető, míg a harmadik a Health és Fitness névre hallgat – ez magától értetődően az aktív életmóddal kapcsolatos funkciókat mutatja be. A talán legfontosabb rész az App Store, itt tölthetőek le és telepíthetőek az óra alkalmazásai, amik telepítés után automatikusan felkerülnek az órára is.

Ez a rész még offline, ami érthető, hiszen az órára is heteket kell még várni, a bolt helyén egy kép látható az óráról és a felirat, amely arra emlékeztet, hogy az Apple Watch április 10-étől előrendelhető. A 8.2 ezen kívül egyébként még egy rakás hibát javít, pont azokat, amiket itt leírtunk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

20 hozzászólás

  1. Tamas - 2015.03.10. 14:47

    Eszrevettetek hogy az iOS 8.3 beta 2-ben nincs benne a watch app ? :-) remelhetoen a kovetkezo betaba bekerul. Valoszinu nem akartak a marcius 9 elotti keynote elott felfedni meg developereknek sem.

    • Skarp - 2015.03.10. 16:38

      minek, ha a 8.2 releaseben már benne van?

  2. Barni - 2015.03.10. 16:57

    Jobb az ios 8.2 mint az ios7.1.2? Eddig nem mertem frissíteni még…

    • aggressor - 2015.03.10. 23:23

      szerentem meg ne frissítsd, ha szeretnéd a ios 8-at akkor vegyél egy újabb iphonet.

  3. Tamas - 2015.03.10. 17:09

    Ja, de a iOS beta hamarabb jott igy sajna visszafele nem lehet frissiteni , csak elore , ezert remelem aprilis 24-ig lesz uj beta.

  4. Krisztián - 2015.03.10. 17:18

    Hali!

    Egy kérdés, index.hu teljes változata fekvő módban akadozik kb az első feléig, de normál állóban egyáltalán nem, nem idetartozik, csak már régóta fennáll, ezzel a verzióval ill. az előzőekkel is; iPhone 6 plus om van, bnőm 4s e ill ipad airjénél sincs semmi, nem értem, akinek van plus-a megnézné nekem?
    Minden más eddigi oldal akadásmentes…

    Köszi

  5. Roberto - 2015.03.10. 17:37

    Nyugodtan frissitsd. Nekem i6 van es tokeletes rajta a 8.2. Eszembe nem jutna visszaterni a 7-re meg ha lehetne sem.

  6. Tamas - 2015.03.10. 18:05

    Szia Krisztian, nekem is akad fekvo nezetben desktop verzional, 6+ nalam is. iOS 8.3 beta 2

  7. Krisztián - 2015.03.10. 19:09

    Tamas! Megnyugtattál! xD

  8. Bladem - 2015.03.10. 21:10

    Krisztián nekem is ugyanaz a jelenség I6+ ios 8.2

  9. Chris - 2015.03.10. 21:56

    Én is frissítettem tegnap 8.2-re. Minden rendben zajlott, ám valami különös oknál fogva pár album zeném csak úgy köddé vált… A miértjéte ezidáig sem sikerült rájönnöm. (i5S)

  10. Krisztián - 2015.03.10. 21:57

    De ez mitől lehet… nem értem :(

  11. Krisztián - 2015.03.11. 01:44

    Chris – nem itunes on keresztül frissítetted? (lehet h esetleg előtte szinkronizált..?)

  12. ledtamas - 2015.03.11. 14:06

    4s-en nálam a 8.2 gyorsabb, mint a 8.1.3 volt!

  13. Ikrisz - 2015.03.11. 15:05

    Nah sok kulombseg van ios 8 es ios7kozozz!!!!(semmi)
    Nem erdemes frissiteni szerintem.

  14. barnibal - 2015.03.11. 17:33

    Na lefrissítettem tegnap este a 8.2-t, másnap reggel úgy lefagyott az iPhone 5S esem hogy fél órán keresztül kellett nyomjam a bekapcsoló és a menü gombot hogy kikapcsoljon és közben olyan forró lett a telefon, hogy majdnem égetett. Állandóan akad a menü és 3G-Edge-GSM hálózat között alig akar váltani, Így alig tudok telefonálni csomószor megszakad. Jah és Wi-Fi-n is és 3G-n is néha rohadtúl belassul a net. Ez a 4. iPhone 5s 32GB – em már 3x cserélték – Vodafoneos vagyok! Befordulok lassan ettől – még az elején vettem 220-ért!

  15. Ikrisz - 2015.03.11. 20:05

    En nekem nem enged telepiteni semmit az stornol kiraly!!i5s

  16. Patrick - 2015.03.12. 07:42

    8.2 iphone 5 – iszonyatos változás .! Nagyon gyors lett :)))

  17. Zsokibiy - 2015.03.18. 13:10

    Szerintem is gyorsabb lett I5 ! Semmi gond vele!

  18. Dr. Bálint Sándor - 2015.12.30. 19:22

    Hol van az Apple Watch “I” ikonja?
    Köszönöm. Üdv BS

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.