iPhone 6s: 2GB RAM-mal és Apple SIM-mel érkezhet

UP 2015.03.05. 16:06 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 10 hozzászólás 3 916

A hírek szerint a 2015-ös iPhone modelleken megjelennek olyan dolgok, melyek tavaly már bemutatkoztak iPad Air 2-ben is, pl. a 2GB RAM-ra bővítés illetve bemutatkozhat az Apple SIM is, lehetőséget adva ezzel a felhasználóknak, hogy a dobozból kivéve eldöntsék mely szolgáltatót szeretnék választani. 

1423683951_6962_640x440

Az Apple jövőbeli terveit ismerő forrás szerint az iPhone 6s is 2 GB RAM-mal érkezhet, akárcsak Plus változata – korábban a cég mindössze 1 GB RAM-mal gyártotta készülékeit az iPhone 5 2012-es megjelenése óta. Szintén ugyanettől az évtől kezdte el az Apple ugyanúgy 1 GB-tal árulni az iPad-eket a harmadik generációs modellel nyitva a sort. Épp ezért is valószínű, hogy a vállalat ugyanezt a szisztémát alkalmazza majd, vagyis az új iPad memóriájának bővítését alkalmazzák a következő iPhone-okon is tekintve, hogy már a tavalyi iPad Air 2 is 2 GB RAM-mal működik.

A bővítésnek köszönhetően a háttérben régebb óta futó folyamatokat és a Safariban betöltött oldalakat tovább tudná nyitvatartani a rendszer, anélkül hogy újra kéne töltenie vagy frissítenie. Persze ez negatív hatásokkal is jár, mivel a folyamatos energiafogyasztással a több memória kisebb akkuidőket eredményez. Ugyanezen forrás szerint az Apple bevezetné az Apple SIM használatát is az új telefonokon, akárcsak a tavalyi iPad Air 2-n, ami lehetővé tenné a felhasználóknak, hogy maguk válasszanak szolgáltatót – a Beállításokban rábökve az egyik kooperáló szolgáltató nevére – hosszútávú szerződések aláírása nélkül, illetve bármikor ott lenne a váltás lehetősége.

Ezek a lépések azonban egyértelműen szembemennének a mobilszolgáltatók érdekeivel, és még azok sem támogatják, akik korábban az iPad Air 2 esetében kiálltak az Apple SIM mellett. A szolgáltatók közötti verseny egyre kiélezettebb az elmúlt években, mivel a felhasználók is kevésbé márkahűek, mint az a korábbi években jellemző volt. Feltételezhetően a szolgáltatók még inkább ágálnak majd az ellen, hogy feladják a közvetlen értékesítési kapcsolatot az ügyfelekkel, mint 2010-ben, amikor először röppent fel az Apple SIM híre.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

10 hozzászólás

  1. Applefunn - 2015.03.05. 19:33

    Innováció heGyek: +1 egész GB ram, Apple SIM .
    Szép új világ ….

  2. Patrick - 2015.03.05. 21:02

    Olvasván a kommenteid egy full negatív személyiség lehetsz:) lődd le magad. Sokkal jobban járna a vilag. ;)

  3. Pool - 2015.03.05. 23:28

    Most ez az apple sim a lokk részt kerülné ki? Nemértem. Valaki világosítson már fel. Köszi.

  4. AAPL - 2015.03.05. 23:59

    A beépített SIM-kártyával nem kéne éves szerződéseket kötni a szolgáltatókkal, a felhasználó bármikor szabadon választhat a csomagok közül. Ez már az Air2-ben is meg van es az AT&T kapásból blokkolta ezt a funkciót amiért le is lettek kapva a négy körmükről mert ilyet nem szabad.

  5. Gábor - 2015.03.06. 16:08

    Lehet hogy régimodi vagyok de az iphone 4s volt az utolso fasza telefon es az ios 6 az ucso ertelmes szoftver azota visszafele fejlodik az iphone es az ios megy a samsung utan az egesz telefon ipar…

  6. Pal007 - 2015.03.06. 17:51

    Tényleg régimódi vagy… ;)

  7. Yeti - 2015.03.08. 04:57

    Szar az egesz

  8. Józsi - 2015.03.08. 17:37

    Gábor miért húzól az anyád, látszik még mindig őskorban élsz, neked egy Nokia 3310-es kéne a kezedbe adni!

  9. kukcsi - 2015.03.08. 23:31

    csak azt nem tudom,hogy ez a sok hozzaszolo aki iphone tulajdonos ,es nem szereti ,miert vesz ,es cserel iphonea iphonra ha nem szereti???
    android, samsung es ennyi

  10. kukcsi - 2015.03.08. 23:33

    itt new yorkban, kb ezer ember van egyszerrre a fifth avenue-i üzletben es minden i veszi csereli tanulmanyozza essegitseget is kap hozza.
    mi a gond ,en szerintem a primitive emberek

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.