Már áprilisban megérkezhet az Apple Watch Európába is

UP 2015.03.03. 10:29 Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek 0 db 420

Egy berlini Store-alkalmazott szerint Tim Cook, az Apple vezérigazgatója a Berlinben tett látogatása során, az üzletben elárulta, hogy az Apple Watch áprilisi megjelenése nem korlátozódik kizárólag az Egyesült Államokra.

apple-watch-release-date-970-80_640x380

Maga Cook is megerősítette a hírt, miszerint Németországban is már áprilistól elérhető lesz az okosóra, ami azt is jelenheti, hogy a széleskörű nemzetközi bemutató is a láthatáron lehet. Illetve bizonyos forrásokból az is kiderül, hogy várhatóan a hónap legelejét jelenti az “áprilisi indulás”, vagyis az USA-ban már a hónap elején megvásárolható lesz az új ketyere, míg Németországban és a nemzetközi színtér első körös országaiban április második felére várható a launch.

Korábbi években az Apple első hullámban az Államokban, az Egyesült Királyságban, Kanadában, Franciaországban, Németországban, Ausztráliában, Hong Kongban, Szingapúrban és Japánban hozta ki új termékeit. Azt azonban nem erősítette meg Tim Cook, hogy minden említett országban már áprilisban kapható lesz-e az Apple óra.

Az Apple Watch kiinduló ára 349 dollár lesz és három különböző kivitelben lesz megvásárolható: Apple Watch, Apple Watch Sport és Apple Watch Edition. Várhatóan a cég további részleteket árul majd el az új okosórájáról a tavaszi médiaeseményén március 9-én San Franciscoban, a Yerba Buena Arts Centerben. Honlapunkon beszámolunk majd az eseményről, úgyhogy mindenképpen érdemes minket követni aznap.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!