Az Apple Pay komoly akadályok elé nézhet Kínában

Sloan 2015.02.17. 12:30 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 124

Az Apple Kínában is elindítaná az Apple Pay szolgáltatást – ezt már jó ideje tudjuk. Egy hétfői jelentés szerint azonban terveik ellenállásba ütközhetnek, ugyanis a kínai állam tulajdonában lévő UnionPay hitel- és bankkártyakibocsátóval folytatott tárgyalások elakadtak.

unionpay_targyalasok_kiemelt

Bár az Apple Pay jól kezdett az USA-ban, az érintés nélküli fizetési rendszerek még nem terjedtek el globálisan, és az e folyamat meggyorsítása szempontjából kiemelkedően fontos kínai piacon pedig komoly ellenállásba ütközik – írja a MarketWatch elemzése. A PBC (People’s Bank of China) egyik tisztviselője megerősítette: “az Apple együttműködésre törekszik a kínai pénzügyi intézetekkel” az Apple Pay bevezetésének érdekében, de még nem születtek konkrét megállapodások. A fő akadályt a hírek szerint UnionPay jelenti: a források tanúsága szerint, a lehetséges megállapodásról szóló tárgyalások, melyeknek lezárását márciusra tervezték most elakadtak a piacvezetővel.

Az Apple kínai ambícióinak kulcsa ez a cég, hiszen az országban egyedül e cég rendszere alkalmas NFC (near field communication) fizetési módra – ugyanezt a technológiát használja az iPhone 6 és 6 Plus is. Az NFC rendszerben lévő problámákat a China Mobile és a China Unicom okozza, melyek a UnionPay-hez kapcsolódva lehetővé teszik a kínai vásárlók számára, hogy közvetlenül bankszámlájukról fizessék kiadásaikat.

Novemberben az a hír járta, hogy az Apple és a kínai online áruház, az Alibaba megállapodást kötne az Apple Pay kínai bevezetése érdekében – esetleg a cég saját NFC megoldásának, az Alipay-nek részeként. Az elemzők akkoriban úgy vélték, egy ilyen egyezség egyszerűbb körülményeket teremtene a kínai együttműködéshez, de jelenleg számos akadály áll ennek útjában. Mivel a UnionPay monopolhelyzetben van az NFC tranzakciók terén, a cég az Apple-Alipay kapcsolat útjába állhat. “A UnionPay NFC használatáért nagy árat fizetne a AliPay. Mi nem rendelkezünk offline elszámolási rendszerrel és a drága POS eszközök számunkra megfizethetetlenek.” – mondta az AliPay egyik embere az AppleInsidernek.

Továbbá, az Apple iPhone alapú NFC platformja nem kaphat hozzáférést a kínai rendszerhez, mert nem foglalja magában az ehhez szükséges a specializált hardwareket, melyek megfelelnek az országban használt  PBOC 3.0 standardnak. Egy Apple Pay-hez közeli névtelen forrás azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi iPhone 6 és 6 Plus-ban használt chipek nem teljesen felelnek meg a szabványnak. A MarketWatch emellett arról is beszámol, hogy a kínai kormány közölte az Apple-el, hogy minden kínai Apple Pay felhasználó adatait egy a Kontinentális-Kínában kihelyezett adatközpontban kell tárolnia. A fogyasztói adatokat az országhatáron belül tartva próbálja a kormány állítólag védeni a kínai felhasználók érdekeit és a hírek szerint a vezetés az adatvédelmi rendszer további szigorításán dolgozik.

S végül, az Apple jelenlegi amerikai kereskedői jutaléka, a 0.15% – 2%-os fizetésenként felszámított díj, plusz a fél cent/tranzakciós költsége túl magasnak bizonyul a kínai piac számára. Az Alipay például 0.7-1.2 %-ig díjaz tranzakciónként – azaz az Apple Pay nem biztos, hogy kevesebbel is beéri, ha eléri Kínát.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!