Hamarosan bemutatkozik a Swatch-féle Apple Watch rivális

HusztiD 2015.02.06. 12:09 Apple, Apple Watch, Egyéb 5 hozzászólás 462

1200x-1

Nagyon úgy tűnik, hogy 2015-re már szinte minden nagyobb vállalat beszáll az okosórák piacára. A Bloomberg legújabb beszámolója alapján a Swatch lesz a következő, aki egy igazi Apple Watch riválissal állhat elő. A vállalat jelenlegi vezérigazgatója, Nick Hayek a tegnapi nap folyamán nagyon érdekes információkat szellőztetett meg a közelgő okosórájukról.

Egy igazi Apple Watch alternatívával áll elő a cég, hiszen Nick elmondása szerint mindenre képes lesz, melyre az áprilisban megjelenő almás óra. Lehet majd vele mobilfizetéseket végrehajtani, hiszen NFC chip lesz benne. Megjegyezte, hogy ezen a téren is versenyképesek lesznek, hiszen egy rakás viszonteladóval folytatnak tárgyalásokat. Sőt, Svájc két nagyobb üzletláncát is, a Migrost és Coopot is sikerült már meggyőzniük az elmondása alapján. Azt is megtudhattuk, hogy a Windows Phone és az Android rendszereit fogják támogatni, az iOS pedig kimarad a sorból. Az egyik legérdekesebb dolog, amely elhangzott az új ketyeréről az, hogy elvileg nem kell majd tölteni. Bővebb információt nem árult el ennek kapcsán, de tippre vélhetően napelemes technológiát alkalmaznak az órához. Megjelenésről sem szólnak egyelőre pontosabb hírek, viszont Nick elárulta, hogy a következő 90 napon belül komoly riválisra talál a kaliforniai cég.

Az Apple Watch bejelentése előtt hónapokkal már felmerült, hogy az Apple és a Swatch összefog, hogy megalkossák a régóta pletykált okosórát, azonban mint tudjuk, erre nem került sor. Érdekes viszont Nick nyilatkozata, hiszen korábban nem támogatták az okosóra koncepció elképzelését. Három hónapon belül kiderül, hogy mégis milyen alternatívával állnak elő.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Vélemény - 2015.02.06. 14:00

    No, eddig mindenki temette az okosórát, most meg hipp-hopp, mindenki okosórát akar gyártani…

  2. strucc007 - 2015.02.06. 15:24

    Évek óta nem hordok órát, és ez az okosóra mánia sem fog változtatni rajta.

  3. Applefunn - 2015.02.06. 15:41

    És, hogy élhettél idáig úgy, hogy nincs okos órád?
    Akkor te nem szoktál képeket nézni, olvasni mütyür kijelzőn?
    Vagy nem beszélsz az órádhoz?
    Hogy lehet így élni?

  4. Stef - 2015.02.07. 10:20

    Ês a pulzusméréssel mi lesz?

  5. Stef - 2015.02.07. 10:23

    Egyébként az Apple nem a funkciókban különbözik elsősorban, hanem abban, hogy működik!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.