Megérkezett az iOS 8.2 beta 5

HusztiD 2015.02.03. 16:09 Apple, iOS 0 db 803

iOS-8-2-BETA-710x270

Január közepén az Apple már kiadta a régóta várt 8.2-es rendszernek a negyedik bétáját, most február elején pedig annak az ötödik változatát. Mint azt már tudhatjuk, a végleges szoftver egy nagyobb frissítést hoz majd az átlagfelhasználók számára, ugyanakkor ebben a rendszerben már megjelent a WatchKit SDK, melynek segítségével a fejlesztők készíthetnek alkalmazásokat a szintén régóta várt okosórához. A rendszer végleges megjelenéséről még nem tudni, viszont Cook a múlt héten elárulta, hogy áprilisban érkezik az Apple Watch, így vélhetően vele együtt érkezik majd a végleges 8.2.

Az új rendszer a fejlesztők számára érhető el egyaránt a Developer Center-ből vagy over-the-air frissítéssel. Megjelent az Xcode 6.2 beta 5 a legutóbbi WatchKit-tel karöltve, melynek build száma 6C121, ugyanakkor az Apple TV is megkapta a legújabb béta szoftverét. A hivatalos információk szerint újabb teljesítménybeli javulások, illetve kisebb hibajavítások tapasztalhatóak, azonban ezek mellett frissítettek az okosóra kísérőprogramján is. Az alkalmazásban olyan alapvető dolgok vannak, mint a repülőgép mód, ne zavarj funkció, bluetooth, kijelző, hangbeállítások és egyebek.

appewatchicon

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!