Személyazonosságot igazolni Missouriban Apple Pay fizetéseknél?

HusztiD 2015.01.26. 13:36 Apple, Egyéb, iPhone 1 db 235

screen-shot-2014-09-14-at-01-51-57

Nem újdonság a mostani eset, hiszen amikor az Apple, vagy egyéb vállalat valamilyen egészen új, vagy egyedi dolgot kíván bevezetni, akkor idővel úgyis lesznek olyanok, akiknek cseppet sem tetszik az elképzelés. Mint azt már tudjuk, tavaly októberben Amerikában elrajtolt az Apple Pay, amelynek segítségével ujjlenyomatunkkal autentikálhatjuk magunkat vásárlásoknál az ezt támogató terminálokon. Amint az köztudott, az ujjlenyomat jellegéből adódóan egyedi, személyenként különböző és egyénre jellemző,  nyilvánvalóan fölösleges lenne tehát mindemellett külön igazolni magunkat. Azonban Missouriban ezt teljesen másképp gondolják.

Egy helyi törvényhozó azzal az ötlettel állt elő, hogy minden boltban, ahol az Apple Pay támogatott, a vevőknek igazolniuk kellene magukat valamilyen fényképes igazolvánnyal. Ugyanis az ötlet kitalálója szerint ezzel kiszűrhetőek lennének a csalók, hiszen csak az vásárolna, aki igazolni tudja magát. Sőt, még akár le is írhatnák a boltok számára az azonosító számukat, hogy a későbbi vásárlások során is azonosítani tudják magukat.

Teljesen fölösleges ez az egész felhajtás, hiszen ha valaki rendelkezik az iPhone 6 vagy 6 Plus egyikével és aktiválta az Apple Pay-t, akkor azt a saját ujjlenyomata segítségével tehette meg, amely lényegében a saját azonosítójának felel meg. Ha  valaki ellopná a telefont, akkor nem tudná vásárláshoz használni, mivel nem egyezne az ujjlenyomat, illetve nagy valószínűséggel addigra már le is lenne tiltva a telefon a Find my iPhone-ból. A ritkán előforduló, de ennél komolyabb visszaélések miatt pedig fölösleges lenne ekkora plusz terhet róni a rendszer összes használójának nyakába.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Carlo - 2015.01.26. 16:40

    Vajon a hitelkártyás contactless fizetésnél is igazolni kell magam ha ott vagyok? Ott nagyobb a kockázat. Ez érdekes…

Szólj hozzá Te is!