Újabb információk az Apple Watch üzemidejéről

HusztiD 2015.01.23. 13:32 Apple, Apple Watch, Kiemelt hírek 14 hozzászólás 525

watchbattery

A 9to5Mac csapata egy rakás új információhoz jutott hozzá az Apple Watch kapcsán. Természetesen nem hivatalosak, de biztos forrásból tudtak meg újabb dolgokat a hamarosan megjelenő okosóráról. A szeptemberi iPhone 6 keynote folyamán mutatkozott be a készülék, azonban az Apple vezetői nem árulták el a tényleges üzemidejét. Persze nem sokkal később kiderült, hogy azért, mert ez lehet az óra gyenge pontja, és valószínűleg naponta kell azt tölteni használattól függetlenül.

Azt korábban már megtudhattuk, hogy az Apple Watch-ban az úgynevezett S1 chip kap helyet, ám ennek ellenére a szükséges számítások oroszlánrészét az iPhone-ok fogják elvégezni. Eddig ugyan nem tudtuk, hogy az S1 pontosan milyen teljesítményt tud, de a legfrissebb információk alapján az az Apple A5-ös processzorához hasonló teljesítményre lesz képes, amely a jelenlegi iPod Touch készülékekben is megtalálható. Ez a chip alkalmas a Retina felbontásra stabil 60 képkocka mellett.

Ha hitelesek az oldal információi, akkor bizony kiderültek a tényleges üzemidők is. Mint azt már korábban is megtudtuk, napi szinten kell majd tölteni az okosórát. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy napi vegyes használatban csupán 19 órát bír majd az óra. Ha aktívan használjuk, akkor 2,5-4 órát bír, ha csupán készenléti módban áll az óra, akkor 3 napot, viszont ha alvó módba rakjuk, akkor négyet kell bírnia. Persze az utóbbi két információ talán nem mérvadó tényező, hiszen ha valaki megvásárol egy okosórát, akkor azt nyilvánvalóan azért teszi, mert szeretné kihasználni a benne rejlő lehetőségeket.

screenshot-2015-01-22-14-06-36

A hírek szerint javában zajlanak a belső tesztelések. Ha az alkalmazások folyamatosan használják a processzort, akkor 2,5 órát bír a készülék, míg a kevésbé energiaigényes applikációkkal 3,5 órát tudnak belőle kifacsarni. Érdekes, hogy ha sportolásra, vagy egyéb fitnesztevékenységekre használjuk, akkor elvileg 4 órát bír egyhuzamban az okosóra. Ha az Apple Watch-ot rendesen, tehát óraként használják, akkor sem valami rózsás a helyzet, hiszen a folyamatos kijelző használat, illetve animálás is képes szépen leszívni az akkumulátort, ami által csak 3 órát bír csupán.

A belsős információk szerint a könnyen merülő akkumulátor az Apple legnagyobb ellensége, hiszen emiatt kell rá várni. Jelenleg egyébként több, mint 3 ezer darab próbakészüléket használnak a vállalat emberei, többségük a rozsdamentes acélból készült változatot kapta meg.

Mint láthatjuk, a legnagyobb fejfájást az óra üzemideje okozza az óriás számára. Vélhetően a második generációs készülékekben már sokkal több dolgon tudnak csiszolni, így nem kizárt, hogy az már jóval tovább fogja bírni egyetlen feltöltéssel. De ne szaladjunk még ennyire előre, elsőnek várjuk meg, hogy megjelenik az Apple Watch, illetve hogy milyen lesz a fogadtatás.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

14 hozzászólás

  1. H@m! - 2015.01.23. 14:50

    Hat ez tényleg gáz üzemidö. Ha valoban enyi akkor nem kell. Van egy galaxy gear-om. Azzal masfel napot lazán elvagyok a samsungal parositva

  2. Applefunn - 2015.01.23. 15:34

    Akkor neked nem is kell. Köszönjük Emese.
    Nekem van egy nagy kalapácsom, amivel betont török nem fogyaszt áramot
    ezért sokkal jobb, mint egy profi hilti beton törő:))

  3. Tom - 2015.01.23. 16:42

    Ebbol a cikk bol csupan csak annyi maradt le hogy ha valabona sima orakent hasznaljuk tehat idot nezunk rajta akkor 19 orat bir.
    2,5-3 ora HA nagy teljesitmenyt igenylo appot hasznalsz!! Az iphone mennyi ido alatt merul le ha mondjuk GTA azol rajta!?
    Kb. 3 ora maximum 3,5!

  4. Joci - 2015.01.23. 16:51

    Szerintem ideje lenne az összes gyártónak a 8-16-32magos meg 3-4gb rom-os telefonok helyett egy versenyképes akksival előállniuk. Szerintem a felhasználók 95%-a vígan elvan azokkal a telefonokkal amiket használnak…. És nem kéne 0,5-1naponta tölteniük….. A röhej kategóriaba tartozik az, hogy melóba is vinnem kell a töltőt mert nem bírja ki az 1napos üzemidőt ,ha 1,5órát netezek ,néha mailt olvasok wifin és melóba es hazafelé zenét hallgatok 30-30percet…..

  5. Pal007 - 2015.01.23. 18:00

    Jocinál a pont!…

  6. Mr. Furko - 2015.01.23. 18:12

    En viccen kivul 6-8 toltokabelt es egy kulso akksit hasznalok az iphone miatt evek ota rendszeresen, hogy mindenhol legyen. Ez a vicc.

  7. H@m! - 2015.01.23. 18:33

    Nekem az iphone 6 simán elvan egy napig. Normál használatnál

  8. Ikrisz - 2015.01.23. 22:09

    Somem fogtok olyan aksit kapni amire vagytok…
    Majd 1xer rajottok miert:)

    • Tom - 2015.01.23. 22:29

      Dehogy nem az i6 ban ott van, a 6 plus ról nem is beszélve!

  9. Lalo - 2015.01.23. 22:38

    En iPhone 6 plust használok, rendszeresen nyomkodom a telefonomat ki van használva rendesen, es nem kell minden nap tölteni. Persze 2 teljes napot nem bír, de teljesen megvagyok vele elégedve. Végig vásároltam mindet :) A sima 5 mar ilyenkor reg lemerült, a 4S rol nem is beszélve, talán a sima 4 is jól bírta. A 3 ason pedig nem volt annyi app, hogy egy nap alatt lemerüljön.

  10. Apples - 2015.01.25. 10:20

    Hat nekem i6-om van es nagy csalódás az aksi idot tekintve (amugy csuda jo). Azt hittem, hogy a meret novekedes jo hatással lesz ra nem csak az i6 plus-ra. :((
    Amugy a nejem Sony-ja ugyanekkora kijelzővel, sok magis procival, elvileg kevesbe hatékony op. Rendszerrel sokkal tovabb bírja! Ja, hogy nagyon kicsit vastagabb? … Pf… :(

  11. Iphone man - 2015.01.25. 18:14

    Háaaaat! Nekem egy iphone 5c-ém van,1napot simán kibír hétvégén mikor majdenm folyamatosan használom.Mikor kevésbé használom(hétköznap) 3 napot is kibír.

  12. Ikrisz - 2015.01.25. 21:22

    Erdekes 4esem jobban birja mint az 5s….
    Bar nem erdekell mert nalam van mindig a bank!!mindenkinek ajanlom……

  13. Apples - 2015.01.25. 21:22

    3 napot??? Wifi kék fog es LTE/3G nelkul?

Szólj hozzá Te is!