Ilyen irányba fejlődhet idén az Apple Maps

HusztiD 2015.01.20. 16:36 Apple, Egyéb, iOS 13 hozzászólás 1 091

11513-4664-icloud_hero_2x-l

Hónapok óta hallhatunk különféle híreket az Apple Maps kapcsán, ugyanis az utóbbi időszakban egyre gyakrabban frissíti az Apple. Tavaly kiderült, hogy az iCloud is átállt a saját térképszolgáltatásra és végleg dobták a Google Mapst, ugyanakkor az előző év folyamán számos új Flyover lokációt kapott az alkalmazás, melynek keretein belül már Budapestet is körberepülhetjük. Kisebb frissítések voltak ezek, azonban idén, az iOS 9 megjelenésével akár több új funkciót, illetve szolgáltatást kaphat a Maps.

Korábban hallhattunk arról, hogy az Apple olyan vállalatokat vásárolt fel, mint például a HopStop, Embark vagy a WiFiSLAM. Ezekkel a cégekkel, illetve tapasztalataikkal tovább fejleszthetik az Apple Mapst, azonban erre eddig nem került sor. Mondhatnánk akár úgy is, hogy a 2014 a kisebb frissítések éve volt, azonban a szakértők úgy hiszik, hogy idén sokkal nagyobb újításokkal készül az Apple, amivel már egy fokkal felkészültebb lehet a Google alternatívájával szemben. Esélyes, hogy a korábbi tapasztalatok megnyerésével az Apple Maps képes lesz megmondani az aktuális tömegközlekedési helyzeteket. Ez jól hangzik, hiszen ezáltal elkerülhetik az emberek a forgalmas utakat, hiszen valós idejű visszajelzéseket kapnának az adott útszakaszról. Egy korábban benyújtott szabadalom alapján ez nem csak a szárazföldi, hanem a vízi és légi közlekedést is kijelezné a felhasználó számára.

Esélyes lehet továbbá az is, hogy akár sokkal komplexebb útvonalakat is tervezhessünk. Ha el szeretnénk jutni A pontból B-re, akkor a térképszolgáltatás akár felajánlhatná a helyi tömegközlekedési alternatívákat, mint például a távolsági vagy helyi buszok, esetleg vonatok és villamosok. A másik nagyon fontos dolog amiről már régóta hallunk, az az indoor location, tehát az épületeken belüli helymeghatározás. Segítségével ha bemegyünk egy forgalmas üzletbe, plázába vagy egyéb bevásárlóközpontokba, akkor a telefonunk által könnyen megtudhatnánk, hogy hol találhatóak meg az adott üzletek. Ez is nagyon jól hangzik, már nagyon régóta pletykálnak róla az emberek, remélhetően idén már bemutatják a kaliforniaiak.

Ezeket várják tehát a hozzáértők az idei iOS 9 megjelenésével karöltve. Persze nehéz most megmondani, hogy mit fontolgatnak az Apple fejesei, de az biztos, hogy jobban bele kell húzniuk, ha versenyképesek szeretnének maradni a Google-lel szemben. Továbbá az iOS 7.1 megjelenésével bevezették a CarPlay funkciót is, amely által az azt támogató autó tulajdonosai tájékozódhatnak az utakon, így már csak ennek kapcsán is várható, hogy tovább csiszolnak rajta. Hogy tényleg kapunk hasonló funkciókat, avagy csak újabb parányi frissítéseket, azt egyelőre nem tudjuk, viszont minden esély megvan rá, hogy az Apple idén meglepjen minket.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

13 hozzászólás

  1. Gabi - 2015.01.20. 17:01

    “Apple, amivel már egy fokkal felkészültebb lehet a Google alternatívájával szemben”

    A google maps nem alternatívája az apple mapsnak, esetleg fordítva, de még az sem, mert az apple maps jelenleg semminek sem alternatívája. Egy használhatalan, hiányos és téves hulladék.
    Egész városok vannak rossz helyen, esetleg kettő van belőlük. A műholdképeknek néhol meglehetősen rossz a felbontása.

  2. Stewie - 2015.01.20. 18:04

    Szabolcs megyében élek és nem tudom akkor milyen apple maps-t használsz de nekem meg az utolsó szaros kis falut is pontosan mutatja, hogy hol van… Csak iPhone-t használok navigáciora, eddig nem csalódtam.

  3. Stef - 2015.01.20. 18:52

    Az Apple navigáció legnagyobb hátránya a Google Mapsszel szemben nem is a térkép pontatlansága, hanem a címbevitel rugalmatlansága.

  4. Pepe - 2015.01.20. 21:01

    IPhone 6 és 6+ készüléket használok. Navigálni is ezekkel szoktam, de eszembe nem jutna az Apple térképe. Jelen pillanatban egy ikonnal több az appok között. Gyakorlatilag használhatatlan. A Google nyomába sem érhet. Ez utóbbi előnyét nehéz lesz leküzdeni.

  5. DAttis - 2015.01.20. 21:04

    Waze-t mióta vette meg az Apple???

  6. G - 2015.01.20. 22:45

    @Stewie

    Keress ra Apple mapsen Veszpremre. evek ota 20km-rel eszakra jelzi az egesz varost. pedig ott van a terkepen, faszan megcsinalva, csak a neve csuszott el :D
    ismetlem, evek ota!

  7. Bukferi - 2015.01.21. 00:38

    Remélem egyszer majd Orosaháza sem valami Yavorov néven lesz feltüntetve :)

  8. Lvgaben - 2015.01.21. 02:07

    Sztem meg a google maps nem erhet soha az apple nyomaba… Igaz en nem m.o.-on elek…

  9. Mr. Furko - 2015.01.21. 07:17

    Apple mapsen siralom keresni. A csoves beviteli mezo, az idetlen talalatok, a bena navigacio es az ertelmetlen gombok kavalkadja azonnal bezaratja velem az appot, mikor veletlen a hasznalatara vetemedek

  10. TigerCat - 2015.01.21. 08:15

    Nem szólom le az Apple Maps-et, de nem is használom. Megszoktam és szeretem a Google térképét, nem váltok. Bevált.

  11. Kala1 - 2015.01.21. 21:37

    Google Mapset se dizájnban se funkcionalitásban se közelíti meg, Apple Mapset csak legmegrögzöttebb fanboyok használják

  12. Csokis - 2015.01.24. 12:09

    Szevasztok! Nekem mind a 2 térkép verzió fent van. Régen a Google térképet használtam. Mostanság már csak az Apple maps-t,nem szidom a Google-t,de nekem az  szimpatikusab és nagyon pontos. Bár Én szinte csak Bács-Kiskun megyében használom. Üdv

  13. Kerti Miklós - 2016.09.19. 20:35

    Úgy gondolom, hogy az iPhone egyik legnagyobb hátulütője a térképes alkalmazás. Nagyon sokáig azért nem akartam iPhone-t használni, mert a Google Maps sokkal használhatóbb. Nem nem is olyan régen kaptam egy iPhone 6S-t nagybátyámtól és nagyon megszerettem. Azt hiszem soha többé nem fogok androidot venni. Viszont nagyon örülnék, ha megbizhatóbb lenne az Apple Maps. Főleg mikor kocsival megyek valahova az útvonaltervezőt egyátalán nem tartom felhasználóbarátnak.

Szólj hozzá Te is!