Egymilliónál is több Bank of America ügyfél aktiválta az Apple Pay-t

HusztiD 2015.01.19. 10:59 Apple, Egyéb, iPhone 5 hozzászólás 401

10404-2619-7a3e8bb32f104cf9adb991e01c1dcc580357bca0_large_2x-l

Tavaly szeptemberben az iPhone 6 event alkalmával az Apple nem csak az új telefonjait, illetve a régóta pletykált okosórájáról rántotta le a leplet, hanem egy egészen új szolgáltatást is bemutatott, az Apple Pay-t, amely által egy teljesen új piacra törtek be. Az előzetes információk eléggé bizakodóak voltak, hiszen október óta elég szép eredményeket könyvelhettek el maguknak. Ezúttal a Bank of America legutóbbi negyedéves jelentéseiből derültek ki érdekességek.

A beszámolóból megtudhattuk, hogy a pénzintézetnél 1,1 millió ember aktiválta az Apple Pay-t, akikből 800 ezer ember kezdte el azt október óta használni. A legutóbbi felmérésből az is nyilvánosságra került, hogy az emberek leginkább az élelmiszerboltokban használták a mobil fizetési szolgáltatást. Már a korábbi adatok alapján is kiderült, hogy a szolgáltatást igénybe vevők többsége, csupán kisebb, olcsóbb dolgokat vásároltak az almások új szolgáltatása által. Az Apple Pay-t egyelőre csak az iPhone 6 és 6 Plus tulajai vehetik igénybe, ám az Apple Watch megjelenésével akár az okosóra által is vásárolhatunk.

A legutóbbi hírek szerint márciusra akár Kanadában is elrajtolhat a szolgáltatás, fél éven belül pedig Anglia következik. Hogy Európába mikor érkezik meg, arról egyelőre nincs hír.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

5 hozzászólás

  1. Sanyi - 2015.01.19. 14:09

    Màr várom kanadaba:):)

  2. Ákos - 2015.01.19. 14:41

    Én is várom,de nincs hol fizetni vele :)
    Hjehjehje

    • Skarp - 2015.01.19. 15:07

      ahol paypasst elfogadnak, ott ezt is elfogják. még itthon is sikerült amerikai kártyával fizetni burger kingben.

  3. Ákos - 2015.01.19. 15:31

    Csak a Burger King miatt veszek új Iphonet?
    Nem sok helyen van Paypass az a helyzet,először az fejlődjön aztán miattam az útszéli kofáknál is fizetek Appléval!

  4. Yooozi - 2015.01.19. 21:58

    Paypass pedig rengeteg helyen van

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.