Ígéretes újdonságokkal érkezhet az iPhone 6S

HusztiD 2015.01.16. 16:20 Apple, iPhone 7 hozzászólás 3 814

Csupán egy jó negyedév telt el az iPhone 6 és 6 Plus okostelefonok megjelenése óta, de már nyakunkon vannak az újabb pletykák a vállalat következő telefonjáról. Nem csoda, hiszen mint minden évben, már hónapokkal a bejelentés előtt megkezdődnek a szivárogtatások, illetve a néha már egekbe menő elvárások. Ezúttal a TechNews Taiwan hozott le újabb idézőjeles információkat az Apple következő okostelefonjáról.

Ha igazak az ellátási láncból származó információk, akkor az iPhone 6S már 2GB LPDDR4 RAM-ot kaphat. A jelenlegi 6 és 6 Plus készülékekben 1GB LPDDR3-as modellek találhatóak meg. Az információk alapján a következő generációs modulok nem csak, hogy gyorsabbak, ugyanakkor kevesebb az energiaigényük is. A szóbeszédek alapján az alábbi memóriákat a Hynix, Samsung és a Micron-Elpida fogja legyártani az Apple számára.

A hírmorzsákból még azt is megtudhattuk, hogy a következő generációs telefon már a Force Touch technológiát is megkaphatja. Erről az Apple Watch kapcsán hallhattunk korábban, hiszen az óra már ezzel a tulajdonsággal lesz felvértezve. Ennek kapcsán a készülék képes megállapítani, hogy a kijelzőt milyen erősséggel nyomtuk meg, elkerülve a véletlen érintéseket.

joystick

Továbbá érdemes megemlíteni egy újonnan felfedezett Apple szabadalmat, amelyet még 2013 nyarán nyújtott be az Apple. A leírás alapján egy olyan Home gombot kell elképzelni, amely tulajdonképpen joystick-ként működik. Ez kiváló lehet a különféle játékok számára, hiszen sokkal könnyebb lenne így irányítani, mint a kijelzőn tapizgálni. Hogy ez a jövőben megvalósul-e az is kérdéses, hiszen nehéz lenne egy iPhone 6 vékonyságú telefonba belerakni úgy, hogy közben a Touch ID is jelen legyen. Mindenesetre nagyon érdekes elképzelés ez az Apple részéről

Nem árt, ezeket az információkat óvatosan kezelni, hiszen még egy jó háromnegyed évünk van a következő iPhone modellek bejelentéséig, illetve megjelenéséig. Viszont ha tényleg megkapná ezeket a funkciókat az új telefon, akkor egyáltalán nem lehetne panaszunk az új A9-es processzor és a továbbfejlesztett kamera mellett.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

7 hozzászólás

  1. Bugatty - 2015.01.16. 22:58

    Hm…. 2gb lpddr4, asszem tabletet veszek inkább és kivárom ezt a variánst.

  2. jani_ka - 2015.01.17. 04:24

    Már nagyon várom a 6S-t remélem sztereoban jön és jobb szinekkel :))

  3. Lacika - 2015.01.17. 15:15

    Sziasztok! Nem ide tartozik de légyszi aki tud segitsen már nekem!!! Vettem itthon 1 iphone 6 ost apple garis és az a kérdésem hogy ki cserilik e az apple-be ha pl iphone 6 plust akarok az én 6 om 64gb os és iphone 6 plust szeretnék 128gb ra cserélni természetesen nem itthon hanem pl bécsben vagy franciába!! Válaszotokat előre is köszönöm

  4. Zsolti - 2015.01.18. 10:21

    Szia. Van egy 6 plus 64gb-om. En meg azt szeretnem sima 6 64gb-re cserelni. Ha érdekel jelezz.

    • Krisz - 2015.01.19. 20:23

      Helló Zsolti!
      Milyen áron adod a 6 plus-t és milyen színű?

  5. Mr. Furko - 2015.01.21. 07:29

    Engem is erdekel, Zsolti

  6. Menti - 2015.01.25. 03:17

    Frankó lenne, ha mindez igaz lenne. Ideje volna már egy ilyen masina megjelenésének, az eddigi gagyi vackok helyett.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.